A polgárháború szélén táncol Amerika, sorsdöntő választás előtt áll az ország
Az Egyesült Államokban forrnak az indulatok, az elnökválasztás csak tovább fokozhatja az ellentéteket.
Az egyharmadba szorult erők még játszanák a 2010-ben rájuk osztott szerepet, de már nincs hozzá egysornyi szövegük sem, és a rivaldafényből rég hátratolták őket a takarásba.
„Végigtekintve két év jogszabályalkotásán, azaz a legfontosabb ügyekben komplett törvénnyel bemutatkozó névtelen talpasok buzgalmán, a mindent és bármit ész nélkül felülíró pillanatnyi érdekeken, valamint az ellenzéket és az ellenzék választóit semmibe vevő dafke ügyintézésen, persze érthető, hogy vannak ellenzéki körökben olyanok, akik szerint most már a politikai önégetés az egyetlen járható út. De azért gondoljuk végig ezt az egészet. Ha a kiindulópontunk az, hogy a választópolgár végletesen belefáradt a szabályok folytonos és visszamenőleges átírásába, a törvényhozási gőzhengerbe, a nemzeti együttműködésbe és a paternalista konzultációkba, akárcsak a mindezt kísérő retorikai hadviselésbe, és egyáltalán, sikítófrászt kap mindentől, ami politika, akkor jó ötlet-e megfosztani őt a legbiztosabb fogódzótól? Ha csak a bombasztikus fenyegetés szintjén is, de be lehet-e dobni a köztudatba, hogy a kormánypártok egyék meg, amit főztek, mi ebben már nem veszünk részt, nem indulunk a választáson?
Nem, nem lehet. Még nincs másik rendszer, demokrácia van, és itt a meccset választásnak hívják. Ha nehezítik a körülményeket, akkor nagyobb erővel kell küzdeni, viszont mindig és minden körülmények között világossá kell tenni: az állampolgárnak mindössze az a dolga, hogy elmenjen szavazni, és a szavazófülkében megfontoltan döntsön. Ehhez világos alternatívákra van szüksége, arra a biztos tudatra, hogy van választási lehetősége. A józan beszéd bőven elég. Csak lehessen végre hallani.”