Magyar euró vs társadalmi megosztottság

„Azzal nem sokan vitatkozhatnak, hogy a magyar reálgazdaság ma több sebből vérzik. A jelenlegi kormány összes gazdaságpolitikai erőfeszítése éppen arra irányul, hogy egy stabil növekedési pályára állítsa a magyar gazdaságot, növelje a hazai tulajdonban levő ipar és mezőgazdaság részarányát a GDP-ben, erősítse meg a hazai kkv-ket, családi gazdaságokat stb. Még valóban nincsenek látványos eredmények. A mai hivatalos magyar álláspont az euró bevezetését akkor tekinti kivitelezhetőnek, ha az EU átlagos reálfejlettségi szintjének 80%-át elértük. Lényegében, ha nem is számszerűsítve, ez megfelel a fenti elemzésnek. Ebben az összefüggésben a céldátum megjelölése lényegtelen, sőt felelőtlen ígéretnek tűnne a nemzetközi piacok szemében a mai hektikusan változó világ-gazdaságban.

A Neményi - Oblath cikk másik érdeme amellett, hogy a politikusok számára is jól követhető egyszerű ökonómiai indoklását adja a magyar euró feltételeinek, hangsúlyozza a társadalmi konszenzus, az egyetértés szükségességét. A nagyfokú társadalmi megosztottság egyféle politikai kultúra hiányát tükrözi idehaza, ami rendkívül romboló hatású az ország megítélésében. Sajnos ez a jelenség nemcsak az ország nemzetközi gazdasági értékelésében visszahúzó tényező, de más területek gyenge diplomáciai képviseletében, az igazi értékek egyöntetű támogatásában is. (Ez a „visszahúzás" szerintem már több magyar tudóst is megfosztott a Nobel-díjtól, hozott hátrányos helyzetbe magyar sportolókat stb.) Meg kell értenünk, hogy a felelőtlen, háttér-tanulmányok nélküli szakértői »blöffök«, politikai »haknik«, az eurószkeptikus ijesztgetések stb. nem viszik előre a magyar gazdaságot, nem segítik a növekedés beindulását.

Hogyan lehetne oldani ezt a rendkívül hátrányos társadalmi megosztottságot, vagy másképpen, elősegíteni a társadalmi konszenzus kialakulását a gazdaságpolitikai kérdésekben? Minthogy abban nincs nagy véleménykülönbség, hogy elsősorban a magyar reálgazdaságot kell fejleszteni megfelelő monetáris és fiskális politika mellett, ezért a kérdés megválaszolását ökonómiai alapokra kell helyezni, ami egyébként is hiányzott az elmúlt 10 év hazai gazdaságpolitikai érveléseiből. Ebben a rendkívül bonyolult világgazdasági pénzügyi helyzetben csak a gazdag országok engedhetnek meg maguknak hibás döntéseket.

Magyarország nem kockáztathatja meg, hogy hibás monetáris és fiskális politikát kövessen. Olyan modellt kell kidolgoznia, amely átfogja a reál és a pénzügyi folyamatokat, mégpedig olyan paraméterekkel, amelyek többek között a mastrichti kritériumok (infláció, államháztartási egyenleg és államadósság, árfolyam és hosszú távú kamatláb) értékeit veszik fel. A modellel választ kaphatunk azokra a kérdésekre, hogy a fenti kritériumok teljesülése mellett egy adott növekedési ütem milyen foglalkoztatottsági ráta, milyen beruházások, milyen K+F stb. mellett érhető el. Vagyis a kérdés tudományos megközelítése, a szimulációs eredmények és a gazdasági számítások objektivitása stb. a hazai gazdaságpolitikai irány elfogadását kényszeríti ki mindkét oldalról, feltételezve a tudomány iránti tiszteletet. Egy ilyen modell kidolgozásához pedig megvannak a kitűnő közgazdászok, informatikusok és számítástudósok.”