Ha fordul a szél

„Talán az én naivitásom, hogy sokáig a párbeszéd esélyét láttam a megismerés lehetőségében. Aztán egy jellemző megnyilvánulás kapcsán, amelyben egy állítólagos részeg rádiós az éterbe kiáltotta karácsony nagyhetében, hogy legszívesebben kiirtana minden keresztyént, nekünk épp akkor született meg harmadik gyermekünk, akinek neveltetésénél fogva mindjárt egy végzetes sorsot szántak a szavak szintjén, ha már lelkész az édesapja, nos mikor ezt próbáltam az egyik nagy, önmagát értékhordozónak tartott orgánum főszerkesztőjével »lelevélváltani«, egyértelművé vált számomra, hogy nincs átjárás, »hiába döngetek kaput és falat«. A miértet nem értettem, de tudomásul vettem. Nem lettem bosszúálló csak nyugtáztam, hogy bizonyos fogalmak, olyan alapvetőek, mint tolerancia, egyenlőség, véleményszabadság nem ugyanazt fedik a gondolkodásunkban. Nem voltam hajlandó sokáig naivságomat feladni, de ki kellett józanodni, hogy itt nem az igazságról akarnak beszélni, netán eszmét cserélni a véleményformálás bajnokai, hanem excathedra kijelenteni. Itt a szellemi tér befolyásolásáról, hogy ne mondjam, gyarmatosításáról szól a történet.

Emlékszem, egy nevét a felejtés homályába hagyható, öntelt belügyminiszter cinikus megjegyezésére az akkor megszűnés szélére került jobboldali vezető orgánum újságírójának kérdésére, hogy mi lesz, ha eltűnik egy ilyen nagy múltú lap: »Semmi különös. Úgy kell írni, hogy vegyék a lapot és akkor nem szűnik meg.« Holott ő tudta a legjobban, hogy talpnyalóik nem a színvonallal, hanem a juttatott pénzekkel és állami hirdetésekkel tudtak példányszámot produkálni.

A bulvármédia néhány termékét leszámítva a magyar média függőségek hálózata. Ha fordul a politikai széljárás, fordul a helyzet is. De nem történik semmi meglepő: a szolgák szolgaságba kerülnek. Oda, amiért dolgoztak. Pedig szükség lenne egészséges konzervatív, keresztyén, baloldali, liberális hangra. Szükség a párbeszédre. De nem a csaholásra, amelyből keserves vonyítás és szűkölés lesz olykor.”