Miért volna érdemes leváltani Obamát?

Na nem azért, mert a South Park vonatkozó epizódja óta tudjuk, hogy a mormonok milyen cukik. Hanem azért, hogy ne európásodjon el (le) Amerika.

Amerikában alapvetően a republikánusoknak szurkolok, ám az a harci helyzet, hogy ezúttal akkor se fogok sírni, ha a demokrata fél győz (főleg, hogy aligha elkerülhető ez). Barack Obama, noha nem csinált sok mindent, nem rossz arc igazából, barack a fejére. Nem bánom túlzottan, ha újraválasztják, viszont vannak ellenérzéseim, amelyek pragmatizmusból fakadnak.

Demokratának lenni könnyű. Demokrata majdnem mindenki. Akik egy markánsan körülhatárolt szubkultúrához tartoznak, például a szegények, többnyire demokraták lesznek. Demokraták a melegek. Demokraták a feketék, sőt a barnák is. Demokraták a fiatalok, mert a demokrata politikusok hajlamosabbak beismerni, hogy szeretnek marihuánát szívni és meztelen nőket nézegetni. Obama direkt kiszivárogtatta, hogy régen mekkora füves volt, kokaint is tolt, ha jól emlékszem. A kampány hevében kikacsintott egyet a kicsapongó utcanépre.

Demokraták természetesen a köcsög, nyálas, deviáns, szcientológus hollywoodi sztárok, néhány idol – Arnold Schwarzenegger, Bruce Willis, Clint Eastwood (ABC) – kivételével. Meg Brad Pitt anyja is kivétel, bár az asszony nem a szigorú értelemben vett sztár.

A Demokrata Párt lépéselőnyből indul tehát. Ez az egyensúlyborulás önmagában is arra ösztökélne, hogy az ellensúlyt forszírozzam. De nem ez a fő motiváló nyilván.

Tetszett először is, hogy Mitt Romney elnökaspiráns keményebb külpolitikát ajánlott. Olvasom a külpolitikai híreket: Obama és Hollande ázsiai hadának kivonásával dicsekszik. Valamiről biztosan lemaradtam, de nem értem, hogy ennek miért kell örülni. Afganisztán amerikai jelenléttel is instabil, Irakban minden páratlan napon robbantanak a lázadók. Fasza lesz, ha szabad kezet, illetve vérszemet kapnak attól, hogy leszállnak róluk a felkészült nyugati katonák. És bőven van még hely, mely helyre pofozandó: Irántól éppen Izraelnek viszket a tenyere, Libanonban fészkel a Hezbollah, Szíriában akkora a gáz, hogy Romney meg se merte említeni.

OK, elragadtattam magam, Romney se szándékozik harmadik világháborúba vágni. Viszont már az is üdvös volna, ha karakánabbul állna ki az amerikai nagyhatalmi érdekek mellett, Kínával vagy Oroszországgal szemben. Ezt ígérte. Kár, hogy nem eléggé szavahihető. Lehet, hogy neki is csak a szája jár.

Az mindenesetre fix, hogy Paul Ryant választotta alelnökjelöltté. A fiú olyan gazdasági programot írt, amelyről mindenki tudja, hogy szükséges, hogy az egyetlen út, amely egyenesen kivezet a válságból és bevezet a konjunktúrába, mégse merik meglépni. Közfelháborodásra csökkentené a pénzesek adóját, amivel a luxusfogyasztás és a tőkeberuházás gyarapodását érné el. Még harsányabb közfelháborodásra csökkentené a szociális kiadásokat, amivel irdatlan mennyiségű állami vagyont bírna megtakarítani. Példaképe az ateista-kapitalista Ayn Rand, fehéren-feketén felvállalja az objektivizmust.

Sokan keveslik Romney közvélemény-kutatási eredményeit, én azonban csodálom, hogy elitizmussal egyáltalán megközelíti az übertrendi Obama népszerűségét. Akadtak pillanatok, amikor meg is előzte. A buta, lusta amerikaiak nem magyarok, Magyarországon a konzervatív gazdaságfilozófiát vivő párt (nevezetesen az MDF), Bokrossal az élen, be se jutott a parlamentbe.

Nehéz a dolga annak, aki egyenes beszédet folytat. A kényelmes Amerika nem a vallástébolyult Közel-Kelet, ugye.

Hát igen. A republikánus ideológia árnyéka a riasztó mélyvallásosság, a természetellenes prüdéria, az abortusz- és melegellenesség – persze mindez nem minden republikánusra és nem úgy jellemző. Fénye, amely ellenben messze túlragyogja a vérszegény demokrata politikát, a versenyszellem, az ellentmondást nem tűrő törtetés a tápláléklánc csúcsára, a kiválóság érvényesítése. Az, ami naggyá tette Amerikát egykor.

A háborúban az a zseni, aki vakmerő.

Én, mint szentimentális Amerika-barát nem szeretném, ha Amerika Európa szintjére süllyedne. Őszintén fájt, amidőn kimondatott, hogy Amerika már nem egyeduralkodó. Azt szeretném, ha amerikai technokraták megint röhögnének, gúnyolódnának az óvilági jóléti rendszeren, fölfújt államon, fönntarthatatlan szociális hálón, magas adón. Obama valóban a változást képviseli: birodalma hanyatlásához asszisztál. Legnagyobb dobása az állami egészségbiztosítás volt, igazán felemelőt nem sűrűn alkotott. Egy Ryan talán képes lenne erre, és visszaerősítené az Amerikai Egyesült Államokat régi nagy híréhez. Amerika ott veszíti el egyeduralkodói rangját, ahol találkozik az európai szellemmel.