„A Liliacnak azonban nem csak itt vannak területei, bár a borászat központja Bátoson található. A közeli Szászlekencén (Lechinta – nem összetévesztendő az azonos román nevű Maroslekencével!) szintén van szőlőültetvényük, nézzünk hát körül arra is. Szászrégenből Besztercének kell indulni, majd Galacfalva (Gala?ii Bistri?ei) után balra térve juthatunk el Szászlekencére.
A valamikori Sajó-besztercei borvidék legnevezetesebb termőhelye ma nincs túl jó állapotban, de az út melletti hatalmas, déli fekvésű dombháton ameddig a szem ellát szőlőültetvények vagy azok nyomai fedezhetők fel. Az egykor igen jómódú szász nagyközség jelentős mértékben foglalkozott szőlőműveléssel, az államosításkor 614 hektár szőlőt vettek el a szászlekencei tulajdonosoktól!
Az itt megalakult állami gazdaság aztán a szőlők java részét korszerűen újratelepítette, a közvetlenül a településhez tartozó szőlők területe ekkor mintegy 270 hektárra rúgott, főleg a Rupes, Zont, Fagadan, Buna, Savinca, Stiolna dűlőkben. A valamikor híres lekencei szürkebarát, sauvignon blanc és tramini is több nemzetközi borversenyen ért el szép eredményt az 1950-es, ’60-as években, többek között Budapesten, Pozsonyban, Langeloisban és Ljubljanában (6 arany, 8 ezüst, 2 bronz). Mára a gazdaság kvázi megszűnt, a megmaradt összesen 60 hektárból Szászlekencén nincs egy vessző sem, a Liliac itt újratelepített területeket. (...)
Azt pedig, hogy nem a levegőbe beszélünk, jól jelzi a Bukaresti Nemzetközi Borversenyen (IWCB 2012) szerzett érmek mellett a Decanter World Wine Awardon (DWWA 2012) kapott két ezüst is. Egy frissen induló pincétől ez nem rossz teljesítmény! Ha tehát valaki arrafelé kóborol, érdemes egy rövid kitérőt tenni Bátosra, egy erdélyi, osztrák tulajdonú román pincészet kedvéért, ahonnan – meggyőződésem – egy magyar is kellemes szájízzel távozhat. A Liliac borok és a bátosi szőlőhegy tetejére épített hipermodern kóstolóhelyiség legalábbis erre tanítanak bennünket...”