Nem sűrűn statisztálhatok történelmi filmben

„Azt hiszem, évek óta nem néztem annyi híradót, mint az elmúlt másfél hónapban. Bár gyakran az volt az érzésem, nem is híreket nézek, hanem az Amikor a farok csóválja… című Barry Levinson film balkáni remake-jét, mondjuk Ion Luca Caragiale rendezésében, és Domnul Goéval (alias Crinus Antonescus), Vasile Roaitával (alias Victorus Ponticus) meg Mărgelatuval (alias Traianus Basescus) a főszerepben. Ne csodálkozzon senki a fenti zavarosságon. Pont ennyire zavaros, ad hoc, tohuvabohu jellegű volt a jelzett periódus primér valósága is. De zavaros volt a második valóság is: a szembenálló felek egy-egy többé-kevésbé irányzott lövését követően egymást érték az elemző műsorok, ahol mindenki ellentmondott mindenkinek. Bellum omnium contra omnes, na.

Hogy a részben spontán, részben mesterséges káosz egy idő után valamiféle rendbe csúszik át, sejthető. Hogy a nép (pl. én) mennyit ért az egészből, szintén sejthető. Egy horoszkópból is fel lehet fogni ennyit. A dolog a következőképpen néz ki, legalábbis a magamféle jedermann szempontjából, aki se a magas politikai okfejtésekhez nem ért, se különösebb vizslaszimata nincs, ami a szeleket, ellenszeleket illeti. Népszavazás következik, melynek tétje az, hogy az ország elnöke ugorjon-e a tengerbe, vagy vezesse tovább Románia pikareszk hajóját. Ez a Mărgelatu. A szotyiköpködő. A vagány. A néptribun. Aki iszik. Szivarazik. Bratyizik. Hogy a magyar múltból is merítsek: kicsit Rózsa Sándor, kicsit Turi Dani. Lehet, hogy demagóg. Lehet, hogy parvenü. Lehet, hogy nem tud nyakkendőt kötni. De akkor is. Ha a mérleg másik serpenyőjében Vasile Roaită és Domnul Goe található, akkor én bizony Mărgelatura szavazok. És igen, elmegyek szavazni. Nem sűrűn fordul elő, hogy egy szélesvásznú történelmi filmben statisztálhatok.”