„Nyolc hónapra volt szüksége az Orbán-kormánynak ahhoz, hogy végre tényleg tárgyalni kezdjen a Nemzetközi Valutaalappal. Nem véletlenül fogalmazok úgy, hogy »végre«, mert a tárgyalások körüli bizonytalanság az év első felében 75-100 milliárd forintjába került az országnak. Ennyi pénzt vett ki a kormány az adófizetők zsebéből. Ez több mint, például, a BKV összes tartozása.
Valójában azonban a veszteség jóval nagyobb. Nyolc plusz tizenhat hónappal kell kalkulálni, ennyi idő telt el azóta, hogy Orbán Viktor hazazavarta az IMF-et. 2010 nyarán ezzel kezdődött a »szabadságharc«, amelynek csúfos eredménye a recesszióba forduló gazdaság, a versenyszféra csökkenő foglalkoztatása, a visszaeső reálbér.
Akinek van szeme, láthatja: Orbán Viktor ma sem akar megállapodni a Valutaalappal. A miniszterelnök célja nem az, hogy visszavezesse Magyarországot abba a világba, ahol partnerség, együttműködés, a kimondott szó komolysága uralkodik. Orbán Viktor álomvilágot talált ki magának, amelyben ő az újító, akit áhitattal követnek mindenünnen. Lám, nem elég már a miniszterelnöknek a kétharmados fülkeforradalom tündérmeséje, immár Európa kétharmadának élére álmodja magát. Közben azonban, ne legyen kétsége senkinek, az európai vezetők összenevetnek a háta mögött, a mértékadó európai közvélemény gúnyt űz belőle, a rossz kormányzás és az antidemokratikus törekvések jelképeként utalnak rá.”