Az áldozat közbeszól, avagy ne máséval a csalánt!

„Kénytelen vagyok bemutatkozni, hívatlan vendégként (ilyen rovatot is létesíthetne a Galamus, s ezt most készséggel nyitom meg), önlegitimációs igénnyel. A »ki az antiszemita?- diskurzusban« a magyar zsidókat képviselem. Igen, nem hatalmazott fel rá senki! Azonban az általam újraalapított és vezetett fórum, a Múlt és Jövő Lap- és Könyvkiadó, minden one man show- és szamizdat-jellege dacára, a negyedszázada ügyemmel azonosuló – zsidó és nem zsidó – szerzők intellektuális tőkéjét tudom mögöttem, amelyet joggal értelmezhetek legitimációs fölhatalmazásként. Akár hitelesebb érvénnyel is, mint a hitközségét vagy más zsidó hivatalos szervezetét.(...)

Ha a folyamatosan ingerelt Romsics felvenné a kesztyűt, és a sokak által hőn várt és forszírozott védekezésbe fogna, akkor nemhogy soha nem jöhetne ki az antiszemitaságból, de legitimálná azt is, hogy bárkit – nem csak őt – a roppant életműből tetszőlegesen kiragadott mondatok alapján el lehessen marasztalni ebben a gyilkos és undorító bűnben. S a kikényszerített önfeladó gesztussal ő maga adná egy csoport kezébe a hatalmat, hogy azt billogozzon antiszemitának, akit jókedve és érdekei kívánnak. Gyengébbek kedvéért: akár igaztalanul vagy radikálisan is lehetne Romsics, vagy bárki más, munkáját, felfogását, eszemerendszerét, avagy kapitális baklövését bírálni, azonban a gyilkos és undorító bűnnel kapcsolatba hozni, egy egész élet munkájával felépített művet és személyiséget – ez nem ebbe a fogalomkörbe tartozik. S ez semmi szín alatt nem »szakmai kérdés« (külön üzenet Krausz Tamásnak) – hanem emberi kérdés. Ugyanis gyáva magatartás az átláthatatlan szakmaiság sűrűjében eltűnni e rettenes felelősség elől. (Társaságban egy halkan, de nagyot szellenteni, majd fintorogva megállapítani, hogy büdös van.)

Az újdonság, hogy a magyar értelmiségi társadalom egy igen széles spektruma a billogozás, sőt a billogozás mögött koncentrálódó hatalom, ellen egy aláírásgyűjtéssel mert tiltakozni – ez az egyedüli vigasztaló ebben a a rémtörténetben. A legkülönbözőbb oldalról abban jutottunk itt egyeségre, hogy nem akarunk olyan értelmiségi közegben élni, ahol az eltérő véleményekért, vagy érzékenységekért, netán érzéketlenségért, sőt: szarvas hibákért a leggyilkosabb és legundorítóbb sigmát kelljen, vagy lehessen, viselni – szintén a mai »politikai divatokból« importált »karaktergyilkosság« áldozataként.(...)

Ez a zsarátnok már több mint egy évszázada hevül és sötétlik. A magyar szellem- és elittörténet oly tragikus fejleményeként mindig politikai involváltsággal. Ez a küzdelem, Ady zseniális kifejezésével Korrobori tánc, amit más szóval, azaz dimenzióval úgy is jellemezhetünk, hogy egyidős a zsidók belépésével a magyar kultúrába.”