Bródy Jánosban feltámadt az indulat – de hiába, mert a magyarok úgysem engedik vissza a komcsikat

Egyszerűen nem tudja elviselni, hogy 2010-ben végre igazi rendszerváltás köszöntött be. Horváth K. József írása.

Gyurcsány „politikai teste” tele van karcolásokkal, zúzódásokkal olyanokért, amiket el sem követett. Ki fogja mindezért kárpótolni? Ki fog bocsánatot kérni?
„Polt döntése, a vádemelés elutasítása sokaknak most sem azt fogja bizonyítani, hogy mégis csak létezik igazságszolgáltatás és demokrácia. Inkább azt, hogy inog az Orbán-rendszer. A ciklus felén túl, egy erősen megkopó és szemmel láthatóan leépülésben levő Orbán Viktort már nem érdemes kritika nélkül kiszolgálni. Mi van, ha mégis mennie kell?
A döntés mögött az is ott lehet, hogy itt tárgyal az IMF-küldöttség, Európa és a világsajtó erősen figyeli a magyarországi fejleményeket. Más sem hiányzik most Orbánnak, mint egy szaftos koncepciós per a 2006-os legyőző, az ellenzék egyik meghatározó politikusa ellen.
A plágiumvád megbukott, a Sukoró-vád megbukott. Gyurcsány »politikai teste« tele van karcolásokkal, zúzódásokkal olyanokért, amiket el sem követett. Ki fogja mindezért kárpótolni? Ki fog bocsánatot kérni? A feljelentéssel kollaboráns Schiffer, az »leszámoltató« Budai, a fideszes képviselőjelölt Polt, és a szorult helyzetében már minden kontrollt elveszítő Orbán? Ugyan... Ehhez minimális erkölcsi érzékre lenne szükség.
Annyi bizonyos, hogy egy meg nem vádolt Gyurcsány nyilván máshogy készül az őszre. A ciklus második fele elkezdődött.”