Valahol Európában

2012. július 20. 14:13

Legközelebb Madonna, Cindy Crawford vagy George Clooney ülhet majd mikrofonvégre, hogy szomorú szemekkel temessék a magyar demokráciát.

2012. július 20. 14:13
Borókai Gábor
Heti Válasz

„Hugh Grantnak fogalma sincs arról, hogy nálunk hogyan működik a sajtó, hogy mi jelenik meg a honi nyilvánosságban. Aligha tudja, hogy ebben az országban a köztársasági elnököt egy internetes médium kényszerítette lemondásra. Így aztán azon sem gondolkodhatott el, hogy bármelyik megnyomorított nyilvánosságú országban előfordulhat-e, hogy kormányzó erők által támogatott közjogi méltóságot sajtóeszközökkel kaszálnak le. (Vigyázó szemünket vessük Romániára, ahol lazán eresztették szélnek a kormányfői plágiumügyben döntésre hivatott bizottságot!) (...)

A kormányzati kommunikáció ilyenkor beindul, és rögvest tájékoztatni akar a valóságos helyzetünkről, szeretné cizellálni a rólunk kialakított képet, csakhogy a nyilatkozók akkor már árkon-bokron túljutottak. Magyarországra, erre a kis távol-keleti országra nem is emlékeznek. Épp Kazahsztánban, Egyiptomban vagy Gabonban teljesítenek szolgálatot, ugyancsak fontos témákban mutatva irányt a helybélieknek. És meg vannak győződve instant jószolgálati küldetésük hasznosságáról, nélkülözhetetlenségéről.

Legközelebb Madonna, Cindy Crawford vagy George Clooney ülhet majd mikrofonvégre, hogy szomorú szemekkel temessék a magyar demokráciát. Not Hungry, it's Hungary! – mondják a fülükre segítőkészen a vezérlőből. Mintha nekik nem lenne tökmindegy. Holnap már úgyis szemüveg- vagy kávémárkát kell népszerűsíteniük valahol Európában. Talán épp Kambodzsában.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 93 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
népnemzet
2012. július 26. 15:04
Szerény Borókai: viszonylag kevésért csinált magából nagyon hülyét. Már rosszabb, mint a Grétzi...
jerom960
2012. július 26. 15:03
A kommentelők azon része,aki ocsmány jelzőkkel és nyilvánvalóan becsületsértő állításokkal írja tele a hazai online médiát a kormányzó oldal sérelmére,anélkül,hogy akár törölnék a bejegyzését( a Blikk engem törölt és letiltott-náluk lehet acsarkodni sajtószabadság ügyben), nos hol van itt akkor a valóság.A liberálterrorista honfitársak csak a balhét szítják.Szerintem szégyelljék magukat.
Korhely
2012. július 26. 15:03
Gábor! Sajnos továbbra sem értitek a nyugati gondolkodást. Hadakoztok a véleményalkotás szabadsága ellen. Szélmalomharc. És még ki is nevettetitek magatokat. A Fidesz levelező tagozata - röhej!
Csaba Sz
2012. július 26. 15:03
"Aligha tudja, hogy ebben az országban a köztársasági elnököt egy internetes médium kényszerítette lemondásra" Hát jó nagy barom, aki ezt komolyan veszi! A magyarországi demokrácia meg olyan mint egy u.f.o., sokan látni vélték, de nem biztos hogy az az volt... Milyen demokrácia az, ahol börtön járhat a véleménynyilvánításért?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!