Akik elmennek, nagy eséllyel nem térnek vissza

„Sokan arra figyelmeztetnek, hogy az ösztöndíjas helyek csökkentése miatt sok fiatal már eleve nem Magyarországon, hanem külföldön kezdi meg tanulmányait, és ez tovább növeli az elvándorlás egyébként is egyre súlyosabb problémáját. Ön szerint is van ilyen összefüggés?

A tendencia valóban létezik. Mindez önmagában akár kedvező folyamat is lehetne, ha ezek a fiatalok a külföldön megszerzett tudásukkal aztán visszatérnének. A mostani gazdasági és társadalmi helyzetben ez azonban egyáltalán nem így van: akik elmennek, nagy eséllyel nem térnek vissza. Márpedig mégiscsak itthon képzett szakemberekkel kellene biztosítanunk a társadalmi utánpótlást.

Szorosan ide kapcsolódik a »röghöz kötés«, azaz a hallgatói szerződések kérdése, amelyet most az Alkotmánybíróság döntése után törvényben kívánnak szabályozni. Mennyire jelenthet megoldást egy ilyen intézkedés?

Megértem, hogy ez nem szimpatikus a mostani fiataloknak. Azonban hasonló megoldások korábban is léteztek: amikor én másodéves voltam, édesapám halála után ösztöndíj szerződést voltam kénytelen kötni a Somogy Megyei Tanáccsal, és miután az akkori Pécsi Orvostudományi Egyetemen maradtam, vissza kellett ezt fizetnem. Tehát korábban is voltak hasonló konstrukciók, más kérdés, hogy nem ilyen nagyságrendben. Az az alapelv megítélésem szerint egyáltalán nem irreális, hogy a társadalom által a szakemberek képzésére fordított források a társadalom számára hasznosuljanak. Abban már egyáltalán nem vagyok biztos, hogy pont a hallgatói szerződések jelentik erre a megoldást, ez tipikusan az a kérdés, ahol társadalmi egyeztetés lenne szükséges. Az Európai Unión belül szerintem az is megoldás lehetne, hogy a magyar diplomásokat foglalkoztató állam fizesse ki a képzési költséget, hiszen a nálunk megszerzett tudás náluk hasznosul.”