„A gazdasági válság, az általános rossz hangulat egyenesági következménye, hogy az ár, amit a mindennapok boráért egy művelt és igényes borfogyasztó, vagy az ünnepek boráért az alkalmi borfogyasztó megfizetni hajlandó egyessel kezdődik. Az ötezer forint fölötti borok piacára csak sátoros ünnepek és ajándékvásárlás alkalmával fogunk betévedni. A magyar en primeurnek lőttek, senki nem fog előjegyzésben bort vásárolni. (...)
Nem szégyen slágerbort készíteni. Sőt, a slágerbor valójában a tehetség és az alapos, hozzáértő munka együttjárásának bizonyítéka. A St. Andreától az Akutyafáját, ifj. Franz Weningertől a Sopron, Szeremley Hubától a Szeremley Rizling vagy a Royal Tokaji Furmintja jóval többet tesz a borkultúráért, mint a sokezer forintos dűlős csodák vagy kőzetesszenciák. A fogyasztói igények figyelembevétele és a fogyasztó figyelmének sikeres felkeltése nélkül a borász elveszíti annak esélyét, hogy művészi, teremtői ambícióit is kiélhesse, hogy a kísérletezés, a felfedezés költségeit kitermelje. Jó áron minőséget adni, a bort demokratizálni legalább olyan fontos, mint Isten kegyét keresni vagy önmagunknak szobrot állítani. Jöjjön a megbízhatóan jó csavarzáras rozé, csavarzáras portugieser, csavarzáras fehér házasítás, csavarzáras tokaji furmint!
Sokan úgy vélik, főleg borászok, hogy így vagy úgy, de tiltani, akadályozni kellene a borimportot. Szerintem ez csak átmeneti előnyökkel járna. A bezárkózás elkényelmesít, tompít, butít, elsorvaszt. A külföldi borok által támasztott kihívás szorít, piszkál, fölfelé kényszerít – okosítja a hazai publikum krémjét, beégeti a borvidéki és a fajta etalonokat. Márpedig a művelt, érett befogadó közönség a borok színvonalának indirekt emelője: nélkülük minden kitörési kísérlet, előremutató próbálkozás bukásra van ítélve.”