A csatorna, hol nemzet süllyed el

„A haveri tőkés viszont hamar felismeri, hogy neki baja nem eshet; belehelyezkedik a főnök szeretőjének szerepébe, utálatos lesz, mohó, telhetetlen és indulatos. Ezek mind a rossz üzletember, illetve a maffiózó tulajdonságai, és ahol az ilyenek győzhetnek, az nem jó hely. Onnan menekülni szokás. Nemcsak azért, mert a kiskirály előbb-utóbb szemet vet az első éjszaka jogára is, hanem mert az így vezetett, parazitáktól szenvedő államok elbuknak.

Előbb csak lemaradnak azok mögött, akik teret engednek a tehetségeknek, gyakran a bénább ország elüldözött tudósainak, ahogy történt a német atomfizikusokkal az Egyesült Államokban. Lemaradásuk frusztrációt és további rossz döntéseket indukál, hogy végleg leszakadjanak, és az otthon maradottaknak büszkén hirdessék, hogy szegény ugyan az ország, de legalább a miénk; mármint az enyém, Lajosé és Zsolté. Végül felfigyel a hanyatlásra a külvilág, kóstolgatni kezdik a dekadens államot, és aztán különféle evőeszközökkel jóízűen megeszik. Ilyenkor már a nemzeti sorskérdés az, hogy egy viszonylag jóindulatú hatalom, vagy valami horrorbirodalom nyeli-e le a hazát.

Így válik nemzetvesztővé az az arisztokrácia, amely sikerrel hitette el magáról, hogy benne testesül meg a nemzet. Ekkor repülőgépre száll, és szélesen vigyorogva elrepül, az inge alá gyűrt ékszerekkel. Odalent senki sem rázza utána az öklét, csak azt lesik, hogy melyik hullámhosszon lesz akkor a Bumeráng, és mikor adják már végre megint, hogy Killing me softly.”