Nemzeti konzultáció: arról lehet dönteni, hogyan tovább a magyar gazdaságban
A Fidesz mindenkit arra kér, hogy töltse ki a nemzeti konzultációt.
Semmilyen hivatalnak, hatóságnak semmi köze ahhoz, hogy ki kit hív meg – nem fizetővendégként – a saját magánterületére, kivel tölti el saját szabadidejét.
„Minél romlottabb az állam, annál több a szabályozás” (Publius Cornelius Tacitus)
Ez a bejegyzés puzsérróbert hangulatban íródott.
Balatoni gyerek vagyok, viszont csodák csodájára soha nem volt közöm a nyaraltatáshoz, a zimmer ferik színes-trükkös vállalkozói világához. Így megúsztam azt is, hogy az idegenforgalmi adóval és annak különböző fortélyos behajtási trükkjeivel találkozzak. A minap azonban Balatonföldváron jártam, és olyat tapasztaltam, aminek hatására valahol felsírtam, mintha Clint Eastwood és Ayn Rand szerelemgyereke lennék.
A gyönyörű Balatonföldváron ugyanis olyan önkormányzati rendelet van érvényben az idegenforgalmi adóra vonatkozóan, mely szerint adókötelezettség terhel minden magánszemélyt, aki nem állandó lakosként az önkormányzat illetékességi területén legalább egy vendégéjszakát eltölt. Ez alól mentesek többek között a 18. életévet nem betöltött magánszemélyek, a gyógyintézeti fekvőbetegek, és persze az üdülők tulajdonosai, bérlői. Nem mentesek viszont a tulajdonosok nem egyenes ági rokonai, és barátai, szerettei, akik mondjuk egy családi ünnep, esküvő, temetés, vagy csak egy szimpla baráti meghívás alapján töltenek el egy-két éjszakát Balatonföldváron. Nem vicc, explicite így áll ez a rendelet magyarázatában:
„Az üdülő és lakástulajdonos, valamint hozzátartozójának mentessége a fentiek alapján egyértelmű, viszont általában rosszul értelmezik az egyéb rokonok, ismerősök fizetési kötelezettségét. Esetükben ugyanis idegenforgalmi adót kell fizetni még akkor is, ha az ingatlan tulajdonosa szívességből, ellenszolgáltatás nélkül, baráti, rokoni alapon látja vendégül őket. (...) Hozzátartozó a tulajdonos egyeneságbeli rokona (szülő, gyermek, unoka, nagyszülő), örökbefogadott gyermeke, testvére és házastársa, valamint a házastárs testvére. Ebbe a körbe tehát nem tartozik bele a gyermek házastársa!”
Így, felkiáltójellel. Tehát ha a tulajdonos nagyszülőket meglátogatja a gyerekük, mondjuk férjjel avagy feleséggel és az unokákkal, akkor a vő vagy a meny után fizetni kell az önkormányzatnak. Mintha ők idegenként forgolódnának a városban, az utcában, a szülők házában, ha már idegenforgalmi adóról beszélünk. Ha az ember a házában fogad valakit, neki szállást ad ingyen, akkor azért fizetnie kell az önkormányzatnak, amelynek emberi rendre járják az utcákat, magánterületeken magánéletet élő magánszemélyek után szimatolva és bekopogtatva hozzájuk. Képzeljük el ugyanezt a rendszert Budapesten... Ezúton jelentem fel magamat Balatonföldvár városánál, hogy a születésem óta eltelt harminc évben valószínűleg több tízezer forintnyi kifizetetlen éjszakát aludtam össze ott barátaimnál, szeretteimnél.
A minap nagyjából negyedóra telt el a megérkezésünktől számítva, és az önkormányzat behajtói (nem kétajtós szekrények, csak erre a szánalmas munkára kényszerülő középkorú asszonyok) máris ott koslattak a kerítésnél. Az önkormányzati leskeledők kilétünk, létszámunk, személyi adataink, hétvégi terveink felől érdeklődtek. Még jó, hogy nem rögtön házkutatással kezdtek. A helyzeten nem kicsit kiakadt a házigazdánk, aki nem éppen úgy tervezte a hétvégéjét, hogy illetékes elvtársaknak jelentsen és fizessen meghívott barátai után, amikor anyagi haszna nyilván nem származik belőlük. A városnak ellenben megvan a bevétele a vendégek után, hiszen azok a helyi boltokban vásárolnak, helyi éttermekbe, kocsmákba járnak, az elhasznált víz, áram, gáz, egyebek után is ki lesz fizetve a rezsi, és így tovább. Miféle perverz intézmény hát ez az egész? Nem a jó államé, az biztos.
És most nem számít az, hogy esetleg más településeken is ilyen szabályok vannak-e érvényben (vagy sem); törvényből eredeztethető általános vagy egyedi, régi vagy új gyakorlat ez. Az sem érdekel, hogy az önkormányzat esetleg kényszerből, a fizetővendégek utáni adózást elkerülők miatt nyúlt ehhez a megoldáshoz. Not my business, oldják meg a problémát egymással, hajtsák be az adót azoktól, akik pénzt keresnek a vendéglátással, a szállásadással. Az viszont már az én egyéni szabadságomat sérti minden értelemben, hogy a hivatal emberei a kerítés mögül kukkolnak engem és barátaimat egy magántelken, szabadidőmben. Persze nem az eset, mint az én egyéni szociális problémám, pláne nem a pár száz forintos napi idegenforgalmi adó összege a fontos, hanem maga az elv. Semmilyen hivatalnak, hatóságnak semmi köze ahhoz, hogy ki kit hív meg – nem fizetővendégként – a saját magánterületére, kivel tölti el saját szabadidejét és kivel osztja meg magánéletét.
Üzenjük a magánszférában turkáló, abból sápot húzó államnak, önkormányzatnak, bármilyen szintű sóhivatalnak: GET OFF MY LAWN!