Ki a magyar?

2012. június 18. 11:54

Ha csak az lehet magyar, aki egy zárt feltételrendszernek megfelel, akkor a szlovákiai magyarok nem kis része kerül ki a magyar nemzetből.

2012. június 18. 11:54
Öllös László
Új Szó

„Vegyük hát számba, milyen válaszokat is adnak közösségünk tagjai a feltett kérdésre!

Az első szerint az a magyar, akinek magyar a származása, magyar kötődései vannak, magyarnak neveli gyermekeit, elsősorban magyar óvodába, iskolába íratja őket, maga is magyar iskolába járt, és aki persze mindennek köszönhetően szilárd magyar identitással bír. A többiek az ingadozók, bizonytalanok, »hunok« stb., szóval az elszlovákosodáselőszobájábanállók. Sőt, esetenként tovább szigorítják a tiszta magyar képét. A legszigorúbb változat úgy hangzik, hogy az a magyar, aki egy politikai nézetet támogat. A többi elárulja nemzetét, ezért nem magyar. Ennek a felfogásnak a következménye a »nem pusztuló, hanem tisztuló« magyarság. Kétségkívül jó érvek szólnak amellett, hogy a szlovákiai magyarok számára életbevágóan fontos, hogy a nemzeti kisebbségi minimum tekintetében minél szélesebb társadalmi egyetértés legyen. Mint ahogy az is, hogy a minimumba tartozó kérdéseket politikai reprezentációnk minden egyéb különbség ellenére egyetértésben képviselje. Ha azonban csak az lehet magyar, aki egy zárt feltételrendszernek megfelel, akkor a szlovákiai magyarok nem kis része kerül ki a magyar nemzetből. Azért, mert az állítás az ember nemzeti identitásának komplex, átfogó voltát is kétségbe vonja, valamint mert a nemzeti identitás alkotóelemei nem zárhatóak le véglegesen. Csakhogy attól, hogy akadnak, akik szeretnék lezárni, esetleg szűkíteni a nemzeti identitást, az a valóságban még átfogó és folyamatosan változó marad. Mert természete szerint ilyen. Vannak érzelmi és racionális elemei, békés és agresszív változata. Teheti büszkévé az embert, de számítóvá és megalkuvóvá is. Egyszóval átfogó jellege beleér öntudatunk mindegyik szegletébe és folyamatosan alakul. Aki pedig ezt nem veszi tudomásul és egy vagy akár néhány, pusztán neki kedvező elemre próbálja szűkíteni, az téved. És tévedése nyomán hibás döntéseket hoz.

Az a legkiáltóbb tévedés, hogy a magyarsághoz tartozás pontos feltételeit úgy lehet megfogalmazni, ha megmondatik, ki nem magyar. A magyarságot mindenekelőtt meg kell tisztítani. A belső harc, a megtisztítás küzdelme szinte fontosabb, mint a külső. A »nemzetmentők« a nemzet egyesítését mindig azzal kezdik, hogy megállapítják, ki nem lehet a tagja.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 28 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
P.Béla
2012. június 19. 13:23
Mindenki, aki annak vallja magát!!!!! Lehet persze e mellett jellemben vagy észben szegény, és felhasználhatja a címbeli kérdést saját vélt vagy valós politikai vagy egyéni céljai érdekében. Ezt a kérdést határokon belül, csak a ballib és a jobboldali szélsőségesek teszik fel, ha saját trolljaikat akarják ébren tartani, vagy az ellenoldal trolljainak etetésével akarják bizonyítani, hogy lám dühöng a rasszizmus, az intolerancia vagy a másik véglet szerint veszélyben a tiszta magyarság. Mindenkit a tettei minősítenek. Politikai hatalomra kerülve képviseli-e a magyar nemzet érdekeit vagy sem, netalántán felhasználja azt más politikai nézetű nemzettársai ellen? A határon túli magyarok erre bizonyára jobban tudják a választ, ha a személyes érintettség el nem homályosítja tisztánlátásukat.
Elinor Yosef
2012. június 18. 19:40
Őseink Árpád vezér irányításával Ázsiából jöttek e szent helyre. Tehát aki "B" vércsoportú (ez az ázsiai vércsoport) az maradhat, mert tiszta magyar (15%). A többi 8,5 millió takarodjon a picsába. :)
kjkj945
2012. június 18. 16:27
(S az álmosaknak, piszkosaknak, Korcsoknak és cifrálkodóknak, Félig-élőknek, habzó szájúaknak, Magyarkodóknak, köd-evőknek, Svábokból jött magyaroknak Ezekkel nem kell törödni. Észre se szabad venni óket.
kjkj945
2012. június 18. 15:36
Ady: Én nem vagyok magyar? Ős Napkelet olyannak álmodta, Amilyen én vagyok: Hősnek, borúsnak, büszke szertelennek, Kegyetlennek, de ki elvérzik Egy gondolaton. Ős Napkelet ilyennek álmodta: Merésznek, újnak, Nemes, örök-nagy gyermeknek, Nap-lelkűnek, szomjasnak, búsítónak, Nyugtalan vitéznek. Egy szerencsétlen, igaz isten Fájdalmas, megpróbált remekének, Nap fiának, magyarnak. (S az álmosaknak, piszkosaknak, Korcsoknak és cifrálkodóknak, Félig-élőknek, habzó szájúaknak, Magyarkodóknak, köd-evőknek, Svábokból jött magyaroknak Én nem vagyok magyar?)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!