Tartalmas munkát, Elnök úr!

2012. június 06. 20:57

A mostanáig megmutatkozó jelek alapján egy egészen szimpatikus kép kezd kirajzolódni Magyarország ötödik köztársasági elnökéről – talán még „másik oldal” tagjai számára is.

2012. június 06. 20:57
Golovics József
Leviathán blog

„Áder beiktatási beszédét követően egyből megjelentek a pozitív csalódásra utaló hangok, még azoktól is, akik »pártkatona« államfőt vártak a Sándor-palotába. Ezekben a napokban felsejlett: Áder komolyan gondolta a kiegyezést. Ezután a múlt héten újabb meglepetést okozott az elnök első politikai vétója, melyet most másik kettő követett. S ami még meglepőbb: a megmondó embereknek sem az volt erre a reakciója, hogy csak megtervezett színjátékról van szó.

Az eddigiek alapján nagyon úgy tűnik: Áder nem akar szürke köztársasági elnök lenni, brüsszeli kiküldetése után államfőként most aktív szereplőjévé kíván válni a közéletnek, amit például a vízilabda válogatottnál tett látogatása vagy a mostani, precizitás fontosságának hangot adó lépése is bizonyít.

Személyes véleményem szerint jót tenne a magyar közéletnek az, ha az ország egy aktív köztársasági elnököt kapna a következő ciklusra. Olyat, aki fölötte áll a napi politikai vitáknak, ugyanakkor egy szinttel lejjebb, az emberek között is otthonosan mozog. Olyat, aki tartalommal tudná megtölteni az egyébként több szempontból is üresnek tűnő elnöki intézményt.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 40 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tóth mária
2012. június 07. 19:15
Ha még egy párszor melátogatja Schweizer rabbit, bizonyára sokat lök a népszerűségén! ezt talán nem kellett volna. A sok nyalás ellenére, csak moslékzabálók maradunk!
Forsz
2012. június 06. 22:43
Nekem úgy tűnik, Áder eltévedt. Nem most, hanem akkor, amikor megformázta önmagának, hogy ő milyen köztársasági elnök lesz. Valami komolytalanságot érzek; valami olyan konformista attitűdöt, amely nem a hatalmi kurzusnak, hanem egy meg nem nevezett, egy nem meghatározható, nem létező elvárásnak való megfelelési kényszerre vezethető vissza. A parlamenti beszéde tetszett, de már ott is megcsapott valami kiscserkészes, pioníros/élúttörős, komszomolos stich. Egy elszántan nyakas idealista dacos szerepfelfogástól féltem ezt az egyébként eddig tisztességes és hasznos hazafias érzelmű politikust. Ha nem tér magához még idejében, komoly konfliktusok várhatók.
Erik a Narancs
2012. június 06. 22:26
Most egy Kadar Janosra van szuksege az orszagnak, aki falhoz allitani 1-2 narancsos hungaristat ! Ujra orszagot kell csinalni a tragyadombbol !
wartog
2012. június 06. 21:33
Nekem eddig is jó volt az összképem róla.Nem seggnyalás sztem intelligens pasas.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!