Őszintén szembenézek a saját hibáimmal, és változtatok ott, ahol szükséges

Számíthattok rám; még nagyobb elszántsággal folytatom a munkámat, amelynek során a jövőben több elemzést és kevesebb influenszerkedést láthattok majd tőlem.

A történelmi egyházak az esztendő minden napján szívükön viselik a nemzeti összetartozás ügyét.
„Tekintettel arra, hogy a trianoni emlékharangozással kapcsolatos egyházi állásfoglalás félreérthetően jelent meg a sajtóban, a Magyarországi Evangélikus Egyház fontosnak tartja leszögezni a következőket:
Hála Istennek, vallásszabadság van hazánkban, ahol gyülekezeteink szabadon használhatják templomaikat és harangjaikat. Így a nemzeti összetartozás napja alkalmából is sok evangélikus egyházközség tartott megemlékezéseket imádsággal és harangszóval, amit senki nem korlátozott. Ennek központi elrendelése szükségtelen és idegen a reformáció egyházainak jó rendjétől. A történelmi egyházak az esztendő minden napján szívükön viselik a nemzeti összetartozás ügyét.

Isten áldja meg a magyarságot és az egész világot!”