Soproni élmények

„A lényeg az, amit a vendég megél, hiszen ezt utána elmeséli az otthoniaknak, akik jobb esetben szintén szívesen érkeznek hozzánk. Nos, ezért nem mindegy, hogy milyen élményekkel távoznak a külföldi barátaink. Hazai résztvevőként Sopron felé indulva bíztam benne, hogy majd végre megmutatjuk, mi fán terem a soproni borvidék, és hogy milyen is az igazi, autentikus soproni bor. És a magyar ételek. És a kettő együtt-ami a legfontosabb. A tapasztalatok azt sugallják, hogy van hova fejlődni, Sopron belvárosa-azon impulzusok alapján, amelyek minket értek-gasztronómiai szempontból teljes csalódás és kudarc. (...)

Mindezek után reménykedtem, hogy legalább a belváros szívében található Gyógygödör borozóban majd hozzájuthatok némi minőségi sopronihoz. Tévedtem. Félédes házasítás, dunamelléki cabernet sauvignon és kékfrankos, balatoni(!) félédes (sic!) szürkebarát, vizespohárból, nyolcszáz per liter. Mindegyik tétel üres, egyszerű és végtelenül gyenge, a trágyaszagú kékfrankos érthetetlen jelenség számomra a Fő téren. Tényleg itt tartunk? Az azt hiszem, baj.

Tényleg itt tart a magyar vendéglátás mainstream vonala? Nagyítóval kell keresni a minőségi borokat a kékfrankos fővárosában? Elkeserítő élmények és tapasztalatok, attól függetlenül, hogy a konferencia szervezettsége és a személyzet koordinációja minimum tökéletes volt. És még a külföldi vendégeink is jó szájízzel távoztak. Kaptak inni. Sokat. És ott, ahol 1800 forintért soknak találnak egy Weninger Kékfrankost a közeli szuvenírboltból, ott tényleg nem is kell komolyabb bor. Mert nem mutatkozik igény a minőségre, csak a mennyiségre. A miből? kérdés pedig fel sem merül.”