Újabb fordulójához érkezett a magyar belpolitika Tabu játszmája: most éppen a kommunista diktatúrákhoz köthető személyek és intézmények nevének használatát tiltanák kormánypárti politikusok hivatalos elnevezésekben. Az előterjesztéshez csatolt listában példaként a következő nevek szerepelnek: Lenin, Marx Károly, Engels Frigyes, Vörös Csillag, Felszabadulás, Szamuely, Kun Béla, Münnich Ferenc, Ságvári Endre, Néphadsereg, Munkásőr, Tanácsköztársaság, Népköztársaság, Népfront, Frankel Leó, November 7., Április 4., Vöröshadsereg. (Hogy ebből az FN24 hogyan vezette le a Népszabadság és a Népszava névvesztését, elképzelni sem tudom.)
A sort az önkényuralmi jelképek tilalma nyitotta, folytatódott a holokauszt, majd a kommunizmus bűneinek tagadásának btk.-ba emelésével, és most itt az újabb tilalmi hullám. És miért pont ez lenne az utolsó? Ha úgy alakul történelmileg, idővel tilos lehet Trianon, a Szent Korona Tan, a NENYI, a Jóléti Rendszerváltás vagy éppen a globális felmelegedés tagadása is, miért ne?