Beszólnak ezért a nézők?
Jönnek a közönségből a savanyú megjegyzések, hogy ez azért nem volt olyan jó, mint a múltkor. Azt hiszem, kicsit elkapattuk a nézőket: a humornak ünnepnek kéne lennie - Hofi is csak egyszer egy évben szerepelt a médiában -, mi pedig sorozatot csináltunk belőle.
Készülsz valami újdonsággal?
A Roast-ban biztosan nem szeretnék részt venni, mert nekem az nem áll jól, hogy bűbájosan beszólok valakinek: én vagy beszólok valakinek az én stílusomban, vagy egyáltalán nem. Az egyéni dolgot pedig pontosan azért nem erőltetném, amit elmondtam. Amit Kőhalmi Zoli csinált, az szerintem öngyilkosság: eddig sem gondolta róla senki, hogy ne tudna önállóan megcsinálni negyven percet - a nézők javarésze amúgy is tudja, hogy minden dumaszínházas fellépő akár hatvan-kilencven percet is tud játszani a saját előadásain. Nem kellett tehát bizonyítania, és abban a pillanatban, hogy elmondta a tévében, ezek a poénok közkinccsé váltak. Ő már ugyanezeket a dolgokat nem mondhatja el semmilyen fellépésen, hisz akkor egyből megkapja a közönségtől, hogy unalmas, mert ezt már ismerjük. Ennek az önálló estnek, illetve a Duma Jam-nek és a Roast-nak annyi hozadéka volt, hogy színesítette a Showder Klub palettáját.”