Fontos, hogy örüljünk egymás sikerének

„Beszédében a nyugatos polgárosodás kifejezést használta. Ebbe az irányba haladunk, és jól?

Hát definiáljuk akkor ezt, hogy mit gondolok én erről.

Erre vagyok kíváncsi.

Három szóval lehetne jellemezni: teljesítmény, tudás, szorgalom. Vagy mondhatom azt is, hogy tudás, teljesítmény, szorgalom. De ez a három szó, azt gondolom, ami igazából ezt jellemzi, és nem véletlenül beszéltem ennek az egyik eleméről hangsúlyosabban a parlamenti beszédem és a beiktatási beszédem során. A beszélgetésünk elején erről a kérdésről már váltottunk néhány szót, és örülök, hogy ezt még egyszer szóba hozta. Lássuk azt meg, hogy a mindennapok teljesítménye nélkül ez az ország nem működne, képtelen lenne arra, hogy működjön. És lássuk meg, hogyha ez nem is a mi teljesítményünk, hanem másé, akkor az nekünk is segít. Tanuljunk meg örülni mások teljesítményének, ne csak sajnálkozzunk, ne csak irigykedjünk emiatt, hanem örüljünk, hogy igenis, másnak sikerült valami. Legyen ez nekünk példa, legyen példaadó, vegyük észre az ebben rejlő lehetőséget, okuljunk belőle, és próbáljunk mi is arra törekedni, hogy hasonló teljesítményt nyújtsunk. És ezért mondtam, nem szabad egy olyan mércét alkalmazni, ami egy elérhetetlen szintet jelent a választópolgárok, vagy a honfitársaink számára, hanem hogy kinek-kinek a saját képességei szerinti teljesítményről beszéljünk. Ez nagyon fontos, nem kell mindenkinek világcsúcsot úsznia, nem kell mindenkinek Nobel-díjas professzorrá válnia, ez lehetetlen, ez nem reális célkitűzés. De kinek-kinek, például a belecskaiaknak, annak a problémának a megoldásában, hogy hogyan lehet a 30 százalékos munkanélküliséget lecsökkenteni, az egy teljesítmény. És még egyébként, ha majd figyelemmel fogja kísérni a következő hetek-hónapok munkáit, akkor látni fogja, hogy nagyon sok ilyen teljesítmény lesz, és ez a szándékom, hogy ezekre a mások által észre nem vett, a médiában kellő súllyal, kellő eréllyel meg nem jelenített teljesítményekre szeretném ráirányítani a figyelmet. Sok van belőle, higgye el, sok van belőle, és az a tapasztalatom - legalábbis az első egy-két hét próbálkozása után -, hogy az emberek ezt örömmel veszik és örömmel értesülnek róla. Tehát amit én mondok, hogy örüljünk mások teljesítményének, erre úgy látom, hogy van fogadókészség.

Például a Sándor-palota ablakai mögül figyelemmel kíséri a földbérletek körüli nagyon éles vitákat? Mert hát az is a polgárosodáshoz tartozik, hogy kié a föld, ki használja.

Ez nem az a kérdés, amivel nekem köztársasági elnökként foglalkozni kellene. Hogy ezeknek mi lesz a vége, és ki milyen teljesítmény nyújt, azt majd évek múltán tudjuk megítélni. Sokkal inkább a már meglévő, mások számára például felmutatható vagy példaként szolgáló teljesítményeket szeretném bemutatni olyan emberek és közösségek esetében, amik, azt gondolom, segíthetnek abban, hogy mások, akik még csak keresik a közös boldogulás útját, a bemutatott példa segítségével rá is találjanak a helyes megoldásra, arra, amit már lehet, hogy évek vagy hónapok óta keresnek.

Tisztázódott, hogy mi történt a jeruzsálemi Wallenberg-ünnepség meghívotti listájával kapcsolatban?

Annyit tudok, hogy a tegnapi nap folyamán kaptam egy hivatalos meghívót Simon Perez elnök úrtól, Izrael köztársasági elnökétől, aki egy személyes tárgyalásra, egy hivatalos ebédre szeretne vendégül látni. Miután köztársasági elnökként vállaltam a Wallenberg-év fővédnöki tisztét, mi sem természetesebb, minthogy ezt a felkérést elfogadom, és nagy örömmel és nagy várakozással tekintek Simon Perez elnök úrral való izraeli tárgyalásaim elé.

Miért érezte szükségét, hogy olyan módon lépjen fel a Schweitzer professzort ért támadás ügyében, mint ahogy tette?

Erre legalább három okom volt. Először is Schweitzer professzor esetében az inzultus egy 90 éves idős embert ért. Ezt én aljasságnak tekintem. Másodszor: Schweitzer professzor esetében egy nagy hírű, világhírű tudóst inzultáltak, ezt meg ostobaságnak tekintem. Harmadrészt, a zsidó közösség vezetőjéről beszélünk, tehát a zsidó közösség vezetőjét érte az inzultus, ezt meg aljasságnak tekintem. Úgyhogy gyávaság, ostobaság és aljasság együtt, azt gondolom, hogy elegendő ok volt arra, hogy tiltakozzak, fölemeljem a szavamat ez ellen, és remélem, hogy ez még időben történt, hiszen szerencsére, hál' Istennek fizikai inzultusra nem került sor, és remélem, hogy a jövőben sem fog.

Ha egy év múlva beszélgetünk, akkor ez alapján mit tekintene elnöki teljesítménynek? Mire mondaná azt, hogy ez sikerült, ezt akartam?

Látja, ezzel a kérdéssel most engem nagyon zavarba hozott, mert nehéz lenne erre válaszolni. Hogyha a magam számára is azt tudnám mondani, hogy tisztességgel, becsülettel elvégeztem azt a munkát, amire vállalkoztam, és ezt nemcsak én gondolnám így, hanem mások is, akik látják és értékelik a munkámat, azt gondolom, hogy akkor ez már legalábbis, ha nem is elégedettségre talán, mert ez talán önhittségre vallana, de a további munka szempontjából bizakodásra adna okot.”