Egy frusztrált, hataloméhes görcsöt látok, akinek három perc után rosszul vagyok az agresszív robothangjától

Kidagadt ütőérrel szidja az elmúlt 15 évet, de egy mukkja nincs róla, hogy ebből 14 évig ő is a rendszer építője, haszonélvezője volt.

Nem túl okos dolog ekkora tömegnek nekimenni néhány elborult holdkóros kedvéért. Kivéve, ha készül már az újabb törvénymódosítás, miszerint a nő ne szavazgasson, hanem szüljön.
„Az abortusz bűn, ezért nem szabad megkönnyíteni, hadd szenvedjen az a büdös ribanc. Éspedig azért bűn, mert ez Isten szava. A teória zagyvasága szembetűnő, hiszen ha volna Jóisten, akkor nyilván gondoskodna a férfi résztvevő megbüntetéséről is legalább egy alapos tükrözéssel.
Ezeket az idiótákat a vallásos téveszméik motiválják, ezt próbálják leplezni suta érveikkel. Ennek fényes bizonyítéka, hogy az abortusz leghatékonyabb ellenszeréről, a fogamzásgátlásról konokul hallgatnak. Ha igazán aggódnának a nem kívánt terhességek miatt, akkor azt követelnék, hogy minden tabletta mellé adjanak egy doboz óvszert, és kerítsenek pénzt szexuális felvilágosításra. Vagy akár adakoznának érte. De ők ilyet nem mondanak, ugyanis nem az a céljuk, hogy ne legyen abortusz, hanem hogy rákényszerítsék az istenüket mindenkire. És az az isten a fogamzásgátlásról sincs jó véleménnyel, arra meg talán nem is emlékszik, minek teremtett férfit és nőt. Attól meg végképp nem lesz népszerűbb, ha így küzdenek a nevében.
Ilyen hinni egyébként mindenkinek szíve joga, az is magánügy, ha az istene kedvéért betartja ezt a szabályt. Na de mi közük ehhez a képzelgéshez azoknak, akik nem hisznek benne? Rájuk miért kell kiterjeszteni ilyen szó szerint légből kapott filozófiák előírásait?”