„Az elnökmocskoló exminiszterelnök-mosdatók magyarázkodása kezdettől fogva sántított. Épeszű alany nem dobja ki a végzettségét igazoló papírt, miként a személyi igazolványát se. Főleg, ha élpolitikusnak készül. Ám ha kidobja, akkor is emlékszik rá, például hogy egyáltalán mi szerepel benne, ki. Vagy szenilisnek tetszik lenni? Vagy az asszony selejtezte ki, de akkor ő miért nem emlékszik erre? Valamint elgyöngült kifogás, hogy az intézmény nem őrzi meg a szakdolgozatokat: kizárólag a kellő nincs meg, a többi korabeli megvan. De tudod, mit: oké, hogy kidobta. Oké, hogy az intézmény kidobta. Oké, hogy ugyanaz a címe, mint a sógorénak. Oké, hogy a bírálata megegyezik a sógorééval. No de ez így mind, meg a többi, együtt szürreálisan sok. A tisztaság esélye pedig nullához konvergál. Ezt megállapítani nem elfogultság, nem figyelemelterelés, nem orbanizmus, hanem matematika, abból is az egyik legegyszerűbb: a valószínűségszámítás.
És ha figyelemelterelés is a kormánynak? Megalapozott a vád vagy nem megalapozott? Ez a lényeg. Az elnök esetében arról papolt az ellenzék, hogy nem a pártpolitika számít, hanem a tudomány. A köztársasági elnök kicsinálását véletlenül sem a kormányzó erőnek a lejáratására irányuló szándék vezette? Az etika.