„A politika és a háború lényege ugyanaz, a háború a politika folytatása más eszközökkel, szól a máig érvényes bölcselet. A politika–háborút mára már többnyire nem fegyverekkel, hanem hatékonyabb, a támadót kímélő, a megtámadottat pusztító pénzfegyverekkel vívják. (...)
Úgy tűnik fel, hogy maradt a lényeg: egy pénzügyi tranzakció az IMF és hazánk között, pontosabban annak is csak az ígérete arra az esetre, ha a »piac« ismét támad bennünket. A megállapodásnak nagyon gyorsan meg kellene születnie, de már most világos, hogy nem fog. Mindez azért történhet így, mert a tárgyalófeleink – némi hazai segédlettel – a valós érdekeiket a tárgyalóasztalról ügyesen az asztal alá rejtették. Az asztal alatti teret pedig takarja a lelógó abrosz, amelynek takarásában jól lehet a partnert rugdosni, annak lábára taposni. A politikai attakokkal sikerült sokat visszahozni és újra visszaterhelni hazánkra. (Ki kell vezetnünk a különadókat.) (...)
Ha esetleg minden MNB-»függetlenségi« kérdésben sikerül behódoltatni, az idő múlásával az is felmerül majd, hogy az egyezségért cserébe a 2013 elején aktuális vezércserékre csak a tárgyalópartnereinkhez lojális új vezetők jöhetnek számításba a jegybank élén. Olyanok, akik a tárgyalópartnereink érdekeit képviselik Magyarországon, és nem fordítva, mint Csehország esetében, vagy éppen Romániáéban. A csehektől fényévre vagyunk lemaradva. Jobb, ha az 1990 óta a román jegybank élén ülő Isarescuról veszünk példát. Rövid időre miniszterelnök is volt, nagykövet az USA-ban, és kijelölt pénzügyi nagyjaink által is látogatott nemzetközi brigádoknak is elismert tagja (pl. Trilateral Comission). Az 1989-es romhalmazból mégis eljutott oda, hogy ma Romániában fele kamatért lehet pénzt kölcsön kapni, mint nálunk, függetlenül attól, hogy bal- vagy jobboldali kormány van náluk. Isarescu a románok embere a világhatalomnál, a mi védettjeink pedig a világhatalom emberei hazánkban. Ez az érdekkör került takarásba.
Ha végleg ott marad, megnézhetjük magunkat. Ismét élre kerülünk, de újra mások hasznára.”