Kis magyar pop art

„Mert oké, hogy Károlyi Mihály egy mezei áruló volt, akinek hála gyakorlatilag megszűnt a magyar hadsereg, mint olyan, s áldásos ténykedésének köszönhetően virradt ránk az ominózus dicsőséges 133 nap (jobbos lózungok, tudjuk), imigyen a bánatos franc érti, hogy neki aztán tényleg minek köztérre felállított szobor, de kérdezem: mire jó szobrokat rongálni? Menjenek oda sokan, vigyenek flexet, vágják le, adják be a méhbe, a befolyt összeget pedig utalják át a POFOSZ-nak, vagy valamelyik daganatos gyerekeket segítő alapítványnak.

Vagy amolyan tisztességesen verjék szájba egymást az utcán, esetleg párbajozzanak, de talán abba is hagyhatnák ezt az egészet, lévén semmit értelme azon vitázni, hogy kinek van igaza, főleg nem úgy, hogy köztereken állatkodunk, mint az identitászavaros tizenévesek. Tények vannak, erények vannak, annak alapján lehet eldönteni, hogy ki érdemel szobrot a főtéren és ki nem. (Egyébként ennek fényében nem is értem, hogy miért pont Wallenberg szobrát kellett megdisznólábazni. Vagyis de, viszont akkor már inkább aggattak volna rongybabákat az Andrássy út kandelábereire, és látták volna el azokat mindenféle vicces, antikommunista táblával, nem pedig ökör zsidózásba fogni.)

Értelmezhetjük tehát a harcos demokratáink körében mostanában dívó szoboröntözési láz elleni riposztként, hogy tegnap disznólábakat aggattak Wallenberg II. kerületi szobrára, de szeretném jelezni, hogy aki ezt elkövette, pont akkora félkegyelmű tahó, mint Dániel Péter és tettéért hujjogó elvbarátai. Más kérdés, hogy ez utóbbi esetért jó eséllyel követelik majd Európa szerte a NATO egységek Magyarországra történő bevonultatását az ügyeletes européerek, de ettől még a tény tény marad: a primitivizmus minden esetben primitivizmus.”