A világ a lábaink előtt, avagy a hungarikumvallás virágkora

„A hungarikumvallás legfőbb tanítása, hogy létezik egy Szent Grál, egy plecsni, amit ha ráütünk egy termékre, annak megsokszorozódik az értéke, különleges, keresett dolog lesz. Sőt: nemzeti értékké válik. Nem a minőségét kell garantálni, nem a termelést, a technológiát átláthatóvá, magas színvonalúvá tenni, a különleges termőhelyet szavatolni. Nem. Egy plecsni kell és kész. A hungarikumvallás a sikeres európai eredetvédelmi rendszerek tökéletes félreértése és degenerálása. (...)

A hungarikumhitvilág környékén föltűnt a néplelket ápolni igyekvő (illetve hasznot remélő) politika is, ápolgatta, ápolgatta, lett nekünk Hungarikum Szövetség, és az őrület elszabadult. Dermedten hallgattam kábé egy éve a szövetség népzenekutató elnökét, amint a készülő új hungarikumtörvény lázálmát magyarázta, hogy értéktárak lesznek, bizottságok, és jelölni kell, és hungarikum lesz Kodály Zoltán, a Tankcsapda, Weöres Sándor és a gyulai kolbász. Nem hittem a fülemnek, amikor fejtegetés kezdődött arról, hogy minden magyar író hungarikum. Vörösmarty Mihály is. Ez kész.

Ez az őrület a legszélesebb politikai támogatással vált törvény erejűvé hétfőn. A parlament még egy ellenzéki módosítót (nem is akárkiét: Mesterházy Attiláét!) is beleszavazott, olyan nagy volt az egyetértés. Lesznek értéktárak, települési, megyei, ágazati és országos szinten, lesznek bizottságok, főbizottság, mindenféle egyéb kisegítő szervezet. Ha ezzel nem nyűgözzük le a világot, akkor semmivel. Ez a hungarikumok hungarikuma, egy szuperhungarikum.”