Rutinszerűen megküldtek bizonyos anyagokat

„– Önt sohasem figyelték meg vagy jelentették fel?
– Dehogynem. Először 1956-ban jelentettek fel Moszkvában mint egyetemistát, mert elítéltem a szovjet katonai beavatkozást. Az ott tanuló magyar diákok közül súgott be valaki. Meghurcoltak. A társaim, sőt még az egyetem szovjet rektora is kiállt mellettem, így végül is megszerezhettem a diplomát, de amikor hazajöttem, csak visszaminősített pozíciót kaphattam a külügyben, attasé helyett segédattasé lehettem.

– Ön nemzeti beállítottságú politikus, ezért egész pályafutása alatt figyelhették. Felfedezte ennek a jeleit?
– Jeleket?! Egészen extrém és nyilvánvaló esetek is történtek. 1983-ban az idősebb Bush Magyarországon járt. Valamivel utána tartottam egy előadást az újságíró-szövetségben, s valami olyasmit mondtam, hogy Bush a békés egymás mellett élés jegyében az együttműködés híve, már ami a hazánkat illeti. De beszéltem Gorbacsovról is, aki akkor még csak az SZKP mezőgazdasági titkára volt. Azt mondtam, hogy ő az a szovjet politikus, aki nemcsak figyel a magyarokra, de rokonszenvez is velünk. A Népszabadság ott ülő egyik főszerkesztő-helyettese azon nyomban átment az út másik oldalán levő szovjet nagykövetségre, és feljelentett. Egyrészt azért, mert bagatellizálom az USA imperialista politikáját, másrészt pedig azért, mert Gorbacsov személyének kiemelésével megosztom a moszkvai vezetést. Az ügy Andropov asztalára került, aki aztán egy igen dörgedelmes levelet írt velem kapcsolatosan Kádárnak. (...)

– Berlinben és Moszkvában volt nagykövet. Nyilván itt figyelhették leginkább…
– Kiszolgált belügyesek voltak az ottani rezidensek, meghúzták magukat. Az újságíróktól jobban kellett tartani, köztudott volt, hogy a kiküldött tudósítók egy része rendszeresen jelent a belügynek. Tisztában voltam vele, hogy egyes szovjet vezetők nacionalistának tartanak. Az SZKP egyik akkori magyar referense, Ivanov föl is panaszolt Kádárnál, mint veszélyes nacionalistát. Andrej Gromiko viszont tudtommal érdekes embernek tartott.”