„Az első a »nemzet nagypapája« típus, ezt testesítette meg Göncz Árpád. Ebben a típusban olyan életút előzi meg az elnökké válást, amely kiváltja az emberek szeretetét – akár politikai véleménytől függetlenül. Az állam működéséhez nem feltétlen kell egy ilyen személyiségnek értenie, épp ezért jó, ha a stábja ezen
a területen erős.
A második típus viszont épp nagyon érti az állam működését, jogtudós, alkotmányjogász, tekintélyének fő forrása, hogy korábbi életútja alapján megkérdőjelezhetetlen a tudása, maga is átlátja valamennyi lényeges hatásköre működését, kabinetje nem helyette, hanem mellette intézi a hivatali feladatait. A magyar államfők történetében két ilyen személyt is látunk, a nemrég elhunyt Mádl Ferencet és Sólyom Lászlót.
A harmadik kategória valamilyen, az államon, a politikán kívüli kiemelkedő teljesítménnyel szerzett tekintélyét hozza magával a köztársasági elnöki székbe. Ez a teljesítmény lehet természettudományos munka, vagy akár fontos sporteredmény is. A most leköszönt Schmitt Pál a maga emlékezetes olimpiai sikerével és sportdiplomata múltjával erre a szerepfelfogásra mutatott példát.
Végül elérünk a negyedik kategóriához, amelyre még nem volt példa az eddigi magyar köztársasági elnökök sorában: a veterán politikus. Olyan személy lenne ide sorolható, akinek tekintélyét a politikai pályafutása adja. Sok időt eltöltött a politikában, sok posztot betöltött, és munkájával elismerést vívott ki. Nem véletlen, hogy eddig ilyen államfő nem volt, a fiatal magyar demokrácia eddig nem termelt ki olyan politikai veteránokat, akik nem a rendszerváltás előtt indultak.”