Véndiákok nyalnák a sót

„Az Amerikai pite 2012-es felmelegítése akár lehetne fogyasztható is, sőt engem az utolsó pillanatig abban a hitben ringatott, hogy az is lesz. Mert mindenki felnő, ez egy halálosan izgalmas dolog, bár nem kell róla halálosan komolyan értekezni, inkább úgy félúton az egykori pite-filmek és mondjuk egy közönségbarát, de filozofikus megközelítés között. Csak hogy Biggsék egy tapodtat sem voltak hajlandóak mozdulni, nem hogy az értelem, de még a WC-papír irányába sem, hiszen mi viccesebb van annál, mint hogy repked a szar? A Reunion számára ugyanaz a generáció áll a célkeresztben, mint anno, tehát az akkori tinik, akiknek most már ki lehet írni, hogy »csak felnőtteknek«, ilyenformán ábrázolható cici és pénisz (nem értem, punci miért nem), mert a tudomány állása és a törvényi meghatározás szerint erre időközben megérettek. Ha viszont a nézők bármilyen szinten is érettebbek lettek az elmúlt tizenkét évben, akkor meg nincs mit élvezniük ezen az egészen, mert semmi elnéző nosztalgia érzése nem kerít hatalmába, csak az a kínos szúrás a tarkómban, hogy gimisként ezeken talán én is nevettem.

A film javára írom az olyan akár kedvesnek is mondható csavarokat, mint hogy Jim és az apja épp olyan helyzetben ülnek egymás mellett, mint amikor az öreg fel akarta világosítani a tinédzser fiát, csak most épp fordított a felállás – és még jobban tetszett, ahogy a vénember ezt a szituációt is a maga javára fordítja. Viszont ez a búcsúkoncert már annyi mindent meg akar idézni, hogy gyakran elvész a részletekben: nem vagyok rá büszke, de mind a három mozifilmet láttam, s még így is sorra jöttek elő olyan karakterek, akiken érződött, hogy baromira jelenteni akarnak valamit, de úgy voltam vele, ha most fellógatva Judd Apatow-filmeket kell néznem egy éjszakán át, akkor sem tudom megmondani, ki ez a forma. Mert nyilván már ’99-ben is egy senki volt. Hiszen gyerekek, ez nem kult, amit félszavakból is megértünk, hiába próbáljuk az emlékezet szépítő funkcióját kihasználni, annyira még nem vagyunk benne a korban, ha a szenilitásra utaztok, gyertek vissza 40 év múlva. Mert most még pontosan emlékszünk, hogy mindez csak szarra, fanszőrzetre és dominacuccra épített viccek sorozata, ami 2012-ben csak azt juttatja eszembe, annyira egy elkúrt generáció vagyunk, hogy nekünk még nosztalgiáznunk sincs mire.”