Was gesagt werden muss

(Bemásolt írás) A cionista lejárató- és hecckampány módszertana 2012. április 5. 09:12:20 Már fölemlíteni is halálos bűntény. A Baráth Zsolt elleni cionista hecckampány ürügyén érdemes elgondolkodnunk azon: miért nem képesek a magukat a „demokrácia és a tolerancia” legfőbb híveiként feltüntető „liberálisok” ellenfeleikkel vitába szállni? Miért nem tudnak az érvekre érvekkel felelni? Miért csak az erő nyelvén értenek? Ha valaki intellektuális síkon komoly támadást intéz a cionista oligarchia ellen, legott megindul ellene a durva hecckampány, melynek legfőbb eleme a „támadó” személyének besározása és ellehetetlenítése. A zsidó értelmiség kizárólag saját berkein belül, valamint a járszalagjukon csüngő, lefizetett talpnyalóikkal képes eszmecserét folytatni, de a lényeges kérdéseket akkor is csak a hivatalos hittételek szellemében szabad elemezni. Aki bizonyos tabunak számító ügyeket nem a cionisták elvárásainak megfelelően boncolgat, arra a teljes egzisztenciális megsemmisülés vár. Négy olyan alapmítosz van, amelyet csak és kizárólag a cionista zsidóság szája íze szerint lehet tárgyalni: a holokauszt mítosza, a demokrácia mítosza, a „választott nép szenvedéstörténetének” és Izraelnek a mítosza, valamint a muzulmán terrorizmus mítosza. Ezekből a mítoszokból áll össze a cionista mitológia, mely a nyugati világot – és benne sajnos hazánkat is – uraló oligarchia hatalmának szellemi-vallási alapját képezi. Másképpen megfogalmazva: a cionista mitológia biztosítja a pénzmágnások uralmának és a kiépített „liberális” világrendszernek a legitimitását. Az oktatási rendszer, valamint a médiumokban zajló elképesztő erejű propagandakampány gondoskodik arról, hogy agymosott, engedelmes alattvalókká váljunk, akiknek még csak eszébe sem jut megkérdőjelezni az elénk varázsolt hivatalos világkép alapelemeit. Ha azonban mégis akad olyan gerinces, bátor, gondolkodó ember, aki rá mer mutatni a cionista mitológia hazugságaira, ellentmondásaira - netán csupán óvatos kérdéseket fogalmaz meg -, akkor a „liberális” hálózat akcióba lép. Ha olyasvalaki szólal meg, aki nem túl ismert személy, és ezért hangja nem hallatszik túl messzire, akkor az agyonhallgatás módszerét választják. A cionisták a maguk hamis nyelvén „karanténba zárásnak” nevezik a számukra ugyan kellemetlen, de vélhetően csak kevesekhez eljutó vélemények és hírek eltussolásának taktikáját. Ismerjük az ostoba érvelésüket: „nácikkal, fasisztákkal nem állunk szóba.” Persze hogy nem állnak szóba, hiszen ha megtennék, legott kiderülne, hogy a „király meztelen”, és hogy szellemi építményeik valójában agyaglábakon állnak. Nagy ritkán előfordul az is, hogy egy-egy ismert, jól megfizetett színésznél, politikusnál, vezető értelmiséginél szakad el a cérna, és, nem bírván tovább elviselni a sok hazudozás és megalázkodás terhét, az illető egyszeriben csak elmondja az igazat a cionistákról és ideológiájukról. Mivel ilyenkor a „karanténba zárás” már nem lehetséges, a „megbélyegzés” és „karaktergyilkosság” fegyvereit vetik be a lázadó ellen. A „megbélyegzés” annyit jelent, hogy „antiszemitává” „nácivá”, „rasszistává”, „gyűlölködővé” nyilvánítják az eretneket, és mivel a felsorolt jelzők mélyebb értelmén az agymosott tömeg nem töpreng túl sokat, már bekövetkezett a „karaktergyilkosság” is. Lehetséges persze, hogy még további, esetleg teljesen megalapozatlan, mindenesetre az eretnek által megpendített kérdéssel semmiféle kapcsolatban nem álló vádakkal is előjönnek: csalónak, hazugnak, részegesnek kezdik nevezni az illetőt, okkal vagy ok nélkül. Így azután a közvélemény figyelmét sikerül elterelni arról, hogy mit is mondott valójában a „gyűlölködő náci”, helyette arról lehet elmélkedni a csak és kizárólag a cionista „értelmiségiek” és politikusok számára elérhető tévéstúdiókban és nagy példányszámú lapok hasábjain, hogy milyen ”súlyosan torzult személyiség” is a szóban forgó személy. A „tolerancia bajnokai” így megmenekülnek attól, hogy arról a dogmáról, amit a lázadó kétségbe vont, nyílt színen vitatkozni kelljen. Ezen a ponton azután már „etikai és fegyelmi bizottságok” is felállnak már, vagyis működésbe lép a cionista inkvizíciós gépezet. Egy-egy népszerű színész vagy újságíró ilyenkor talán még „bocsánatkéréssel” – az eretnek kijelentés visszavonásával – megmentheti az irháját. Az ilyesfajta „bűnbánatnak” jelentős propagandaértéke van, mert azt lehet vele „kommunikálni” a közvéleménnyel, hogy lám, lám, csakis ostobaság lehet, amit az eretnek előzőleg mondott, hiszen saját maga is elismerte „súlyos tévedését”. A pénzért és hatalomért persze sokan hajlandók „bocsánatot kérni” a zsidóktól, de ha valaki képtelen megalázkodni és hazudni – vagy pedig már kimondatott felette az ítélet -, akkor búcsút kell mondani a politikai, művészi és tudományos karriernek. Oda lesz a hírnév, a jól fizető állás, a lázadót kirekesztik mindenhonnan, nyomor és megaláztatás lesz az osztályrésze. Igaz, ha nem éppen a „holokauszt-tagadás” bűnében marasztalták el, akkor a börtönt esetleg megúszhatja, és bár szegényen, de legalább szabadon élhet. Pedig a jóságos cionisták meg is ölhették volna. Mint ahogy a karanténba zárás eddig egyetlen kivételének megfelelő holokauszt-vita során Ungváry ki is fejtette: A „Moszad reggeli és tízórai között elintézhetné” a kuruc infós „bagázst”. Eddig még nem tették meg. Talán még hálásak is kellene lennünk érte. Perge Ottó

Hát igen, igény itt is vóna rá...

grass ezek szerint már a halálra készül, az ucsó tintájával még utoljára megírta, ami már rég nyomasztotta respekt talán a többieknek eztán könnyebb lesz, főleg azoknak, akik halálukon vannak nehezen bírom elképzelni, hogy német értelmiségiek hosszú sora kezd el foglalkozni a témával, bár mit lehet tudni a szót, hogy "zsidó" se merik leírni, a protokollhírekben is izraelieket írnak, de lehet látni a karaktereken, hogy azt is reszkető kézzel a bádogdob érdekes volt, ha nem is szerettem

Vért is pisálhat Izrael, akkor is ellenszenvesek a világ közvéleménye számára. Nem csak ma, nem tegnap, hanem ezer, kétezer több ezer éve. Ezen kellene elgondolkodniuk egy újabb pofon előtt.