Kis magyar tartalomszolgáltatás-gründolás

„Nyírő András 1995 augusztusában azzal tért haza tehát a Balatonról, hogy onnantól az internetes újságírás érdekli; a projektre azonban számottevő pénzforrása nem volt (a kiadó egy jelképesnek szánt 200 ezer forintos keretet biztosított az első magyar nyelvű internetes újság első négy hónapjára, év végéig). Egyértelmű volt, hogy olyanokat kellett maga mellé állítania, akik ingyen is hajlandóak dolgozni, a kísérletezés öröméért.

Régi társa, Szakadát István csak nagyon rövid ideig lehetett természetes szövetséges, hiszen konfliktusuk, majd az ABCD továbbvitele elszakította. Akadtak viszont mások: Horváth Iván professzor például, aki az ABCD-n már korábban vendégként megjelent, és éppen nagyon érdekes kutatásokat folytatott az irodalmi szövegverziók és a hiperlinkelés relációiról. Irodalmi rovata Bábeli könyvtár néven az induló internetes lap egyik első biztos oszlopa lett.

Szintén vendégstátuszból lépett előre Uj Péter - róla később sokat hallunk még, ugye. Mi lenne, ha élő internetes közvetítést nyomnánk az augusztusi Diákszigetről? - mondta. Mobil kamera, -internet, vagy zeneközvetítési lehetőség persze szóba sem jöhetett, hisz nem voltak még ilyen számítástechnikai eszközök a placcon, főleg nem fesztiválközegre optimalizálva, így maradt az, hogy közvetlen benyomásait mobiltelefonon diktálta be Nyírőnek, aki otthon ült, gépe mellett. Ez volt az új lap egyik első tartalma, és mindjárt milyen friss és újszerű műfajban! Élő közvetítés! Máig kínzó kérdés viszont, hogy vajon olvasta-e valaki, mérésünk ugyanis akkor még egyáltalán nem volt (és visszajelzési lehetőség sem).

Barczi Imivel természetesen mi is hamar beugrottunk a nettó-buliba, ezért kellett, hogy legyen valamiféle számítástechnikai rovat, amibe írhatunk-dolgozhatunk (Cyber lett a neve). Bár az első hónapokban az ABCD-re tettünk mindketten nagyobb hangsúlyt, a nettós szerkesztőségi értekezleteket mégsem hagytuk volna ki soha. Valamiféle elmondhatatlan hangulat, lendület alakult ki minden héten kedden délután, a kiadó székházában tartott állománygyűléseken. Kezdtük megérezni az online újságíróságot: minden, amit csináltunk, azonnali hatást keltett, mintha csak tévében, rádióban dolgoztunk volna, és ez komoly előny volt a negyedévente kinyomott CD-ROM-mal szemben.

(A székház egyébként a Déli pályaudvar fölött díszelgő egykori Intranszmas irodaház volt. Sokan tudni vélik, hogy a hely a bolgár hírszerzés bázisa volt a rendszerváltás előtt, velünk egyidőben pedig az elvtársból frissen úrrá alakult Kapolyi üzletembert figyelhettük meg az alsóbb szinteken, energiaipari vállalkozásai osztoztak ugyanis az épületen a kiadóval.)

Hát így néztünk ki novemberre: figyelemreméltó az olvasóbarát hirdetésmegjelenítés, amit sok mai digitális kreatív ügynökség megirigyelhetne. Példás megoldásunk az volt, hogy nem terheltük túl a címlapot izgő-mozgó hirdetésekkel, hanem eldugtuk őket egy rovatba: kimondottan csak azok lássák, akiket az ilyesmi érdekel. (El kell, hogy mondjam, hogy amíg ez a megoldás élt - nem sokáig -, ez a rovat többnyire üres maradt.)

Viszont látható, hogy megjelentek már a későbbi idők nagyobb érdeklődést vonzó tartalmai: a Zsargon sorozat, amit Nyírő bevallottan az amerikai Wiredből emelt át (másfél évvel később a gyűjtést könyvben is kiadtuk), az Olvasó ír, ami a Fórum előzménye volt, hiszen itt gyűlt össze a későbbi fórumozó társaság kemény magja, és a Hét kérdése, amit nem más, mint a ma Galamust szerkesztő és vezető, de már akkor is menő újságírónak számító Mihancsik Zsófia szerkesztett. 

(...)

Imi ötlete tehát ennyi volt: minden héten küldjünk ki egy ingyenes hírlevelet emailben, amelybe beszerkesztjük az elmúlt hét legfontosabb informatikai híreit - egyenesen a világpiacról, hiszen ekkor már több hasonló amerikai hírügynökség ontotta a tartalmat. Az informatikai hírek mellett pedig az Internettón megjelenő újdonságokról is beszámolhatunk, ezzel stabilizálva a webes lap olvasottságát.

Az ötlet először nem sok jót hozott gazdájának, hiszen három hónapig teljesen egyedül, számottevő segítség nélkül kellett gályáznia, hogy összejöjjön a megfelelő mennyiségű tartalom a heti kiadáshoz. A megrendelői és olvasói számok növekedését figyelve azonban kiderült, hogy a munka egyáltalán nem hiábavaló, és tényleg eltaláltunk egy piaci rést. Amikor pedig Blumi elkezdett besokallni, Nyírő megkereste a Magyar Narancs informatikai szerzőjét, Bodoky Tamást, majd a nagyon fiatal Kiss Borit, más néven Moont - aki egyfajta magyar Uma Thurmanként lebegett be a szerkesztőségbe -, hogy szálljanak be egy nagyon szerény javadalmazás fejében a hírlevélírásba.

A két újonc belépésével új korszak kezdődött - innentől váltunk valóban internetes szerkesztőséggé. A hálózaton akkoriban szokásos eszközök az ő révükön kerültek közénk: hamarosan szerkesztőségi levelezőlistánk épült Intransz néven, a munkával kapcsolatban minden kommunikáció ezen folyt, emellett mindenki IRC-klienst installált, amin éjszakánként elképesztő chatpartikat folytattunk (1-2 százaléknyi tényleges lapszerkesztési tevékenységgel vegyítve), és hamarosan otthonosan mozogtunk a newsgroupok mai szemmel nevetségesen kis felbontású tartalmakat illegálisan megosztó szex- és pornócsatornáin is.

A szintén nem túl idős, 23 éves Bodoky Tamás akkor már túl volt egy-két országos ismertséget hozó akción. Tamás szintén az István Gimnáziumba járt, mint én, nagyrészt ugyanazok a tanárok is tanították, de már a rendszerváltás időszakában; barátunk pedig 1988-ban, harmadikos korában úgy döntött, hogy belép a Fideszbe. Az iskola keményvonalas igazgatónője ezt nem tűrhette, ultimátumot intézett a renitens diákhoz: vagy felhagy az ellenzékieskedéssel, vagy nem fog leérettségizni. Tamás feladta és kilépett, de az országos sajtóbotrány valahogyan csak kipattant, és egy kis antikommunista hős vált belőle.”