Megélhetési pofabefogás zajlik

„– Magyarázat­képpen alkotott magára egy új szót: kenyérgyáva. Mostanság viszont mintha ismét buzogna önben a lázadó hév. Létezik harcos kenyérgyáva?

– Én igaziból tényleg kenyérgyáva vagyok, mivel a két nagy fiam mellett egy öt- és egy hatéves kisgyerekem is van. Kötelességem, hogy elmenjek vadászni, elkapjam a tyúk nyakát, mint Vuk, és hazavigyem. A színház a tyúk nyaka, és nem szabad kiengednem a fogam közül. Így leszek tyúkbátor, igen ezek a jó szavak: kenyérgyáva és tyúkbátor. A történések formálnak ilyenné. Hogy az Új Színház, ami mulató volt egykor, az lesz megint elég gyorsan. A tizenvalahány tagból már elment Pokorny Lia, Takács Kati, Hirtling István, Gáspár Sándor, Száraz Dénes, Eperjes Károly. És ami a színházon kívül zajlik: el akarják vinni a József Attila-szobrot, hát persze, hogy oda kellett menni és azt mondani: na. Elkezdték kitakarni a nem tetsző embereket a közmédiában, akkor már azt mondta az ember, hogy nana. Az ez ellen tiltakozó éhségsztrájkolókat vegzálták. Milyen ország az, ahol az ember nem éhezhet kedvére?

– Miért érzi úgy, hogy ez mind az ön ügye?

– Ez mindenki ügye! Ez nem úgy van, hogy tudomásul veszem és kussolok. Párizsban ma is van Sztálingrád metróállomás és Szevasztopol sugárút. Hát akkor? Mi ez az állandó átnevezgetés? Milyen sértett lesz Orbán Viktor unokája, ha majd a nagypapa szobrát elviszik. De hát a papa is ezt csináltatta, ugye. Én a szabadságot szeretem. Szeretem, ha nem piszkálnak, ha nem kell harcolni. Engem szabadságharcossá tesznek nap mint nap. Megélhetési pofabefogás zajlik. Az Új Színházban a portás nem merte elmondani, hogy mit mondtak neki az igazgatóságon, miért nem engednek engem be. »Retteg a szegénytől a gazdag / s a gazdagtól fél a szegény. / Fortélyos félelem igazgat / minket s nem csalóka remény.« (József Attila: Hazám) (...)

– Szerdán este egy szobaszínházban szavalt. Ez lenne a jövő színháza?

– A mobillal, az internettel, a tébolyult, felgyorsult információáramlással egyre több falat rakunk magunk köré, kevésbé mozdulunk ki, nincsenek közös élményeink, ettől én megbolondulok. Nincsenek közös dalaink se, mert ellopták tőlünk, illetve az olyan fiatalokat, mint ön, már meg sem tanították. Elloptak önöktől sok mindent. Viszont cserébe mindenről tudnak a tévé és a világháló által. A média, az azt irányító politika, és a politikát irányító pénz tette ezt. Az utcán az emberek nem beszélnek egymással, nézze csak meg! Csúnya arcú emberek utaznak a villamoson, mert belülről csúnyává tették őket. Pedig a szegény, elbutított magyar nemzet egyként fogékony a jóra és a butaságra is. Ebben a világban a színház folyamatosan alakul, a lakásszínház jó dolog, de nem lehet belőle megélni.”