„Örök szerelem, ettől nem lehet elszakadni” – így vallott a visszatéréséről a Mandinernek az olimpiai bajnok
Szász Emese a decemberi országos csapatbajnokságon a gyermekei előtt léphet ismét pástra.
A félelem, a kirekesztés és a rasszizmus nem válogatós: mindenütt jelen van. Interjú.
„A Csak a szél konkrét események nyomán született, még ha nem is követi a cigánygyilkosságok »nyomozati anyagát«. Mégis, mennyiben tekinti egyetemesnek a témát?
A film azon kívül, hogy emléket állít a támadássorozatban elhunytaknak, egy, ha úgy tetszik, egyetemes témát vizsgál. A kirekesztés, az idegengyűlölet gyökerei a történelem előtti időkbe nyúlnak vissza. Az evolúciós pszichológia sokat foglalkozik ezzel a kérdéssel. Ősidők óta természetes, hogy kritikusabbak vagyunk azokkal, akik nem abba a társadalmi-etnikai csoportba tartoznak, mint mi. Ez annak ellenére így van, hogy a globalizációnak azon a szintjén, amelyen élünk, már sokkal kifizetődőbb, ha a különböző etnikumok toleránsak egymással. A társadalmi lény sokkal gyorsabban reagál a környezetre, mint a biológiai. Én a rasszizmust ebből a belső disszonanciából eredeztetem.
Előítéletekkel megy szembe és tabukkal számol le a film. Mennyire fakad az Ön természetéből ez a konfrontálódás, a felelősség vállalása?
Nagyon szeretném, ha kevesebbet konfrontálódnék. Ezen sokat dolgozom. Az ilyen attitűd persze nagyon destruktív is tud lenni. Próbálom jó ügy érdekében mozgósítani ezeket az energiákat. A felelősséget csak annyiból éreztem, hogy megszólaljak. Hogy tegyek valamit. Néha nincs más út. (...)
A filmmel kapcsolatban vannak-e visszajelzései a roma közösségből, illetve azoktól, akiknek környezetében forgatott?
A szereplők a barátaim lettek, ők már mind látták a filmet. A többiek majd a moziban fogják. Tervezzük, hogy a romatelepeken csinálunk vetítéseket, azokra, ha minden jól megy, elmegyek majd én is. Nagyon kíváncsi vagyok, hogyan fogadják a filmet a romák. Fontos viszont, hogy a film ugyanannyira a gádzsó társadalomnak is készült. A jelekből úgy tűnik, hogy mind a gádzsó, mind a roma értelmiség nagyon érdeklődik iránta.
Milyen fesztiválokon szerepel még a Csak a szél a világban?
Számtalan fesztiválmeghívást kaptunk. Dánia, Belgium, London, Kolumbia, Kanada, Isztambul, Haifa, Izland - hirtelen ezek jutnak eszembe. A film sokat fog utazni, amennyire az időm engedi, én is megyek. Nagyon érdekes lesz összehasonlítani az izlandi és a kolumbiai nézők élményét. A félelem, a kirekesztés és a rasszizmus nem válogatós: mindenütt jelen van.”