Nők és média – harc győztesek nélkül

„»Leírnak minket, darabokra szedik és elemzik az arcunkat és a testünket, személyiségünket, belső értékeinket redukálják, majd kizárólag fizikai tulajdonságok alapján ítélnek meg«  – írja Ashley Judd, akit a közelmúltban néhány hirtelen felszökött plusz kiló miatt vett szájára a celebsajtó. A népszerű hollywoodi színésznő »pufi« arcát újságírók hada elemezte ki, manipulálva ezzel a közvéleményt is. Bár saját bevallása szerint a híresség korábban nem törődött az ilyen véleményekkel, a márciusi botrányról nem tudott nem tudomást venni. Nem lehet hibáztatni: a mindennapokat behálózó elvárások, a mindenütt felbukkanó »tökéletes« nők megrajzolt képe mellett senki sem dughatja homokba a fejét. A hírességek számára kellemetlen cikkek mellett pedig még mindig nem tettünk említést arról a több millió ismeretlen lányról, akiknek mindennapjait közvetetten keserítik meg a photoshopolt címlaplányok. (Egy felmérés szerint a 15-35 év közötti magyar nők között ezek aránya 50 százalék.) (...)

Újságírói etikai kérdés is az ügy: kinek van joga ítélkezni a másik felett, és mi alapján teheti azt meg? Továbbá: elvárható-e egy újságírótól, hogy tisztában legyen leírt szavai jelentőségével, azok hatásaival a társadalomra – a nők érzéseire, a férfiak elvárásaira? Kritizálhatja-e kegyetlenül a Huffington Post vagy az MSNBC Ashley Judd felpuffadt arcát anélkül, hogy megkérdezné őt annak okáról, meggyőződne róla, hogy nem-e egy kényszerű egyhónapos szteroid-kúra mellékhatásaként jelentkezett a változás? Titulálhatja-e »disznónak« vagy »tehénnek«, és tehet-e megjegyzéseket férje valószínűleg nem létező szeretőiről? És mi (és ki által) követelhető meg egy cégtől, amely csontkollekciókkal hirdeti magát, vagy attól a divattervezőtől, aki olyan modelleken mutatja be ruháit, akiknek BMI-indexe a halálközeli tartományban stagnál? Számon kérheti-e bárki a marketingeseket, akik az élet és az étel élvezetére, fogyasztása biztatnak irreális alakokkal?

Nem csak testsúlyról, tökéletes formákról, ízlésről és divatról van szó, de mára az állandó szexuális kisugárzás is az alapkövetelmények közé lépett elő. Az óriásplakátokon istennőkké emelt fehérneműmodellek mutatják az utat, az őket követő átlagos lányok azonban ezen a nyomvonalon halandókból gyakran szexuális eszközökké válnak. Ez évszázadok óta tartó probléma, ami továbbra is jelen van, és a kizárólag szexualitásra épülő videoklipek, a valóságtól teljesen elrugaszkodott pornófilmek, de már a fehérnemű által tökéletes alakot ígérő női képek is újra és újra ehhez küldik vissza a civilizációt. A média szerint a nőnek továbbra is a konyhában, az ágyban, a tükör előtt, a gyerek mellett a helye. Mikor hol, de mindig kifogástalan állapotban.”