„Olvasom Bayer Zsolt legújabb publicisztikáját a mai Magyar Hírlapban. Értem én, hogy mit akar Bayer Zsolt mondani, osztom az ellenzék legújabb, díszolvasztárral megspékelt sunyi húzásával kapcsolatos ellenérzéseit, sőt, mondjuk ki, undorát. Nem is mondanivalója lényegi részével van bajom, nem az a gond, hogy mit mond, hanem ahogy mondja.
Megértem, hogy büszke nagyapjára, aki körorvos volt, tiszteljük, becsüljük azokat a régi orvosokat, akik bementek a földes szobákba a legszegényebbek közé is gyógyítani. Megértem, hogy a cseléd kamasz fiának tegeződése rosszul esett neki. Mindent meg lehet érteni, igaz is volt, így történtek a dolgok akkoriban, de ez a történet inkább regénybe való, nem publicisztikába. Szépirodalom ez, amely hosszú távra szól, örök időkre szóló tanulsággal, a jövő nemzedékének is, hogy ne felejtsünk. A publicisztika reagál az aktuálpolitikára, felhívja a figyelmet, szubjektív, ez tény, de akkor is egy kevésbé irodalmi műfaj, amely általában, főleg Magyarországon képviseli az adott médium olvasótáborának véleményét is.
Bayer Zsolt nagyapját, a körorvost hozza példának cikkében. Nem először olvasunk arról, hogy Bayer polgári családból származik, annak minden velejárójával. Ezek a fogalmak, mint cseléd, perzsaszőnyeg, intarziás tálalószekrény stb. még akkor is, ha a cselédek a családdal étkezhettek az ünnepnapokon, még akkor is, ha jót tettek velük, ha tényleg jobban éltek, mint ma sokan, akik panelekbe kényszerülnek lakni, a fejük felett meg összecsapnak a hitelek hullámai, valahogy nem valók a mai aktuálpolitikai véleményalkotásba.”