Amikor bejött a zimmerferi, akkor már ugye a bor, mint olyan, létfontosságú volt, kellett a vendéget itatni, fizettek érte rendesen a németek (holott, ugye, ismerik a rajnai rizlinget, baszki), itták a méregerős pálinkát is, ami néha 68, vagy a legdurvább, 73 fokos volt, mint a Captain Morgan rum, majdnem abszint.
A bor, ha ez eddig nem derült volna ki, szar volt, savas, savanyú, amit az ember fröccsnekjólesz-nek hív, a németek itták, az volt a lényeg.
Amikor meghalt 2000-ben, akkor maradt utána ötven liter bor. Kerülgettük rendesen, most mi legyen vele. Az egyik nap nagy zabálás volt, átjött a húgom apósa is, Báthori Tibor, az Év borásza ‘92-ben, egy idő után elfogyott a bor, előkerült a nagyfater bora is, megkóstólta, hümmögött, majd azt mondta, vigyétek le a palackozóba, palackozzátok le, le kell tenni pincébe, hagyni, hadd érjen. Ha meg ő mondja, az úgy is van, megtörtént, lett hetvenvalahány üveg, ment a garázsban az aknába.