Ennek a meccsnek nem marad nyertese

2012. március 19. 12:36

A Klubrádió jövője nagyrészt azon múlik, hogy a Médiatanács képes-e elegánsan kiszállni ebből a jogi és politikai cirkuszból. Erre az eddigi nyilatkozatok alapján nem sok az esély.

2012. március 19. 12:36
Polyák Gábor
Mérték Médiaelemző Postr

„A Médiatanács már azzal is nehéz helyzetbe hozhatja a Klub Rádiót, ha sokáig fenntartja a bizonytalan jogi helyzetet. Ha fellebbez a 92,9 MHz-es frekvenciával kapcsolatban, akkor bizonytalan időre kitolja ennek az ügynek a lezárását. Már a Klub vezetői is elismerik, hogy számukra ez a frekvencia lenne a kedvező megoldás. Ezen ugyanis közösségi médiaszolgáltatóként nem kellene fizetniük médiaszolgáltatási díjat – ahogy nem fizet a Lánchíd Rádió, a Mária Rádió vagy az Európa Rádió sem –, és folytathatnák a korábbi műsorstruktúrát. A 95,3 MHz-en a Médiatanács által jelentősen átalakított műsorszerkezet mellett kellene kitermelni a médiaszolgáltatási díjat, meglehetősen kedvezőtlen reklámpiaci széljárás mellett.

Ha a Médiatanács előbb hoz határozatot a 95,3 MHz-cel kapcsolatban, mint ahogy a bíróság a másik ügyben ítéletet hoz, és a 95,3 MHz nyertese a Klub Rádió, akkor újabb vita indul arról, hogy el kell-e kezdenie a jogosultság gyakorlását a folyamatban lévő másik ügy jogerős lezárása előtt. A pályázati felhívás szerint a Médiatanács és a nyertes pályázó közötti szerződés aláírását követő 120 napon belül meg kell kezdeni a szolgáltatásnyújtást. Ez persze nem jelenti a másik per automatikus megszüntetését, és a Klub a per megnyerése esetén is lemondhat a 95,3 MHz-ről, sőt a fentiek szerint akár meg is tarthatja; ezt a döntését – amit valószínűleg gazdasági okokból egyébként sem hozna meg – biztosan nem úszná meg újabb bírósági eljárás nélkül, mivel a fenti, egy tartósan fennálló kodifikációs hibából levezetett jogértelmezés nyilvánvalóan nincs összhangban a Médiatanács jogértelmezésével. A fellebbezés azonban hosszú ideig olyan helyzetet tart fenn, amiben a Klub nem tud tervezni, sem műsorszerkezetet, sem bevételeket. Mindez arra feltétlenül alkalmas, hogy tovább gyengítse a rádió piaci helyzetét – amit hosszabb távon biztosan nem ellensúlyoz az eljárásoknak köszönhető ingyenreklám.

A Klub jövője tehát nagyrészt azon múlik, hogy a Médiatanács képes-e elegánsan kiszállni ebből a jogi és politikai cirkuszból. Erre az eddigi nyilatkozatok alapján nem sok az esély. Ugyanakkor a hatóságnak azt is érdemes mérlegelnie, hogy időközben úgy teszi a Klub Rádiót a sajtószabadság élharcosává, ahogyan Falwell tiszteletes Larry Flintet. Ennek a meccsnek így nem marad nyertese.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
JackHárpi
2012. március 24. 00:39
Médiatanács .... mi az???? Pár Lenin-fiú és Lenin-lány? Tele jogászokkal és hülyék még egy pályázatot is tisztességesen kiírni!!!! Hülye pártprostik !!! Ennyi . A saját anyjukat is eladnák ha a párt azt kívánná tőlük.
nyugalmazott tanár
2012. március 22. 08:31
Szükség van erre a csatornára. A lakásból is levezetjük a szennyt, ki kell ereszteni a közéletből is. Erre való a szennycsatorna. Nem baj, ha valahol árad a mocsok, legalább megtudjuk ki kicsoda, micsoda. Ráadásul a szerkesztők és hallgatóságuk kevés kivételtől eltekintve azonos fészekalja. Egymást ingerlik. Na és? Ha ez kell nekik?
heep
2012. március 22. 08:31
Nem tudom, hogy a Mária rádió közösségi-e. Azt még nem hallgattam soha. A Klubbot igen, az nem közösségi rádió.
heep
2012. március 22. 08:31
"közösségi médiaszolgáltatóként nem kellene fizetniük médiaszolgáltatási díjat" Mitől lenne a Klubrádió közösségi médiaszolgáltató? Ki kell őket rakni erről a frekiről, aztán fizessenek ha működni akarnak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!