John Carter

„Nagy kérdés, hogy Vajna tépkedi-e a nem létező haját, mivel hogy nem ő készítette el végül a John Cartert; a VOX tippje az, hogy nem. Az óriási büdzsé ellenére nem véletlen, hogy a Disney márciusra időzítette a premiert, ami köztudottan nem a blockbusterek hónapja, de nyilván tartottak attól, hogy a nagy nyári slágerek mellett az ő filmjük bevétele alacsonyabb lett volna, márpedig ekkora költségvetést nem könnyű visszahozni. Néhány vészmadár máris hatalmas bukást szimatol, amihez azt a kockázatot is hozzávették, hogy a korábban csak animációs filmekkel bizonyító Stanton (Némó nyomában, WALL-E) most debütál először úgymond élőfilmes rendezőként, bár annyi itt az animált karakter, hogy nem kellett túl sokat vesződnie színészi instrukciókkal.

A jó hír, hogy a költségvetés valóban átüt a vásznon, a látvány lenyűgöző, és az utólagosan elkészített 3D is meglepően jóra sikeredett. A rossz hír pedig az, hogy az embernek általában fogalma sincs, hogy mit lát. Komplett zagyvaságot próbálnak a fejünkbe tömni, és már a felütés is hibádzik: a Marsot sokkal érdekesebb lett volna csak akkor megmutatni, amikor a Russell Brandre hajazó főhős is odakerül. A történet szinte soha nem ér véget, mindig újra indul, természetesen az esetek többségében igencsak kiszámíthatóan, és szinte ordít a filmkészítők azon szándéka, hogy a John Carter egy Avatar-rivális akar lenni (és akkor a Millenium Falcon alakú sziklafalról és A klónok támadását idéző jelenetről még nem is szóltunk). Van miért izgulni Disneyéknél, és valóban kétséges, hogy lesz-e még ebből folytatás.”