Kettészakadt irodalom

„Ha már valakit hiányolok az irodalmi kánonból, az sokkal inkább Fekete István vagy Kodolányi János, akinek Szép Zsuzska című kisregénye remekmű.

De nem azért, mert szerzője a jobb- vagy baloldalhoz tartozott. S attól, hogy a szélsőjobbnak átadott Új Színház elővette a szerzőt, nem biztos, hogy javít a szerző imidzsén, sőt. Miközben Kertész Ákos Kanadában kért menedékjogot, mert véleményt mert mondani a magyarországi állapotokról. Szerencsés ember voltam, mind a gimnáziumban, mind a budapesti egyetemi éveim alatt olyan tanárok mutatták meg a magyar irodalmat, akiknek elsősorban az értékek számítottak, s nem az illető politikai és egyéb vélt vagy valós hovatartozása. Czine Mihályt borozgatás közben órákig elhallgattam Kós Károlyról, Reményik Sándorról, Veres Péterről, de akár József Attiláról vagy Hunyady Sándorról is.

Nekem is megvannak a kedvenceim, s azok nem mindannyian szerepelnek az irodalomkönyvekben, de azért tudom, ha a mindenkori magyar valóságról szeretnék képet kapni, akkor Ady, József Attila, Radnóti, a maiak közül Nádas Péter, Kertész Imre, Bodor Ádám, Csoóri Sándor, Spiró György (és mások) műveit fogom elővenni, nem Herczeg Ferencet vagy Wass Albertet. Az ugyanis, hogy járt-e Cecile a Török utcában vagy sem, felettébb izgalmas kérdésnek tűnik Herczeg Ferenc számára, de nem biztos, hogy az itt-ott könnyed és szellemes társalgási színdarab bármit is elmondana a magyar valóságról. S ha már efféle dolgokra vagyok kíváncsi, akkor sokkal inkább Molnár Ferenc, aki szintén nem kapott Nobel-díjat. Ha valaki, akkor ő, Weöres vagy a szintén jelölt Füst sokkal inkább megérdemelte volna. De nem ettől lettek jó írók, s nem is attól, hogy melyik oldal vette őket védőszárnyai alá.”