Szeretettel: Angelina Jolie

„Embertelenség embertelenséget követ, s az egész az agónia giccsében hempereg. Ráadásul figurái a népmesék szintjén egydimenziósak (kivéve ugye a két főszereplőt), ilyesformán például végig vérben forgó szemű szerbeket sorakoztat fel, akikben a kétely legkisebb szikrája sem merül fel azt illetően, tényleg meztelenre kell-e vetkőztetni idős asszonyokat, brahiból. Pedig meg merem kockáztatni, mértékletességgel baromi kemény mozi születhetett volna mindebből. A két főhős kapcsolata annyira sokrétű, ellentmondásos sőt néha irracionális, hogy az ámulatba ejtő, Jolie érezhetően ezen figurák csiszolásával töltötte azt az időt is, amit az összes többin megspórolt. És két ilyen, érző-lélegző alak szinte maga írja a történetet, ami így messze nem egy körberajzolt sablon. Legfeljebb egy-egy magyarázó elem lett végtelenül banális (az egyik muszlim anyja szerb, Danijel kapitány apja a legvéresszájúbb hadvezér stb.). A forgatókönyvíró Jolie sok mindent akart elmesélni, de a rendező Jolie-nak néha rá kellett volna ütnie fapálcával a körmére, mondván, mészároltunk már eleget, hidd el, a néző megértette, hogy ezek rettenetes idők voltak, beszéljünk most már valami másról is. Pedig még egy Brad Pitt nevű statisztát is fejbe lőnek benne az orvlövészek.

Nehéz kategorikusan kijelenti, hogy A vér és méz földjén hazug film, mert ismerjük a balkáni háború borzalmait, tehát ezek a szörnyűségek szinte bizonyosan valóban megtörténtek, így ahogy látjuk. De az nem film, hogy ezeket felsoroljuk és annyi kínzást zsúfolunk bele, amennyit a gyomor még éppen elbír. Jolie nagyot és bátrat akart, nem romkomot Adam Sandlerrel és ezt valamiért még a látottak után is becsülöm benne. De valakinek szólnia kellett volna féltávnál, hogy ebből baj lesz. Nem jó érzés ám ezeket leírni, de Angelina, ha kérhetem, legközelebb csak turistaként gyere, a balkáni háborúról meg készítsenek filmet azok, akik picit közelebb vannak a térséghez.”