Nyílt levél a Hír TV-nek

2012. március 05. 06:54

A Célpont című magazinműsoruk Nehéz szülés című epizódjában Önök személyemmel, illetve az otthonszüléssel kapcsolatban a következő megtévesztő, illetve valótlan tényállításokat tették.

2012. március 05. 06:54
Geréb Ágnes
szülés.hu

Kisberg Szabolcs
szerkesztőségvezető részére
HÍR Televízió
1033 Budapest, Szentendrei út 89-93.

NYÍLT LEVÉL

HELYREIGAZÍTÁSI KÉRELEM

Tisztelt Szerkesztőség!

A Célpont című magazinműsoruk 2012. február 25-én 21:30-kor adásba került, Nehéz szülés című epizódjában Önök személyemmel, illetve az otthonszüléssel kapcsolatban a következő MEGTÉVESZTŐ, illetve VALÓTLAN tényállításokat tették:

(A Nehéz szülés c. epizód megtekinthető itt: http://mno.hu/celpont_musor/nehez-szules-1054772.)

1. 00:10 – Önök VALÓTLANUL állították, hogy három kisbaba haláláért felelek

Ehhez képest a valóság az, hogy a bíróság egyetlen esetben vont engem felelősségre halál okozásáért, egyebekben nem állapított meg ok-okozati kapcsolatot bábai tevékenységem és a bekövetkezett halálesetek között. »Az elsőfokú bíróság, a Fővárosi Bíróság dr. Geréb Ágnes elsőrendű vádlott bűnösségét egyrészt halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségében, másrészt pedig maradandó fogyatékosságot okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétségében állapította meg […]« – részlet a Fővárosi Ítélőtábla 2012. február 10-i ítéletéből. Megjegyzem, az elmúlt 22 éves otthonszülési tevékenységem alatt 3700 egészséges kisbaba született, egyetlen édesanya sem halt meg, szülés közben egy kisbabát, és szülés után 6, illetve 14 hónappal még két babát veszítettünk el. Bár minden kisbaba halála borzalmas tragédia mind a család, mind a szülésnél jelenlévők számára, a kórházi statisztikával összehasonlítva az otthonszülési halálozási mutató lényegesen jobb.

 

2. 00:12 – Önök VALÓTLANUL állították, hogy az otthonszülésben a gátmetszés alternatívája egy csodabalzsam.

Ehhez képest a valóság az, hogy az ENSZ Egészségügyi Világszervezete, a WHO már 1985-ben megfogalmazott szülészeti ajánlásaiban kiemelte, hogy a gátmetszés általános alkalmazása nem indokolt. A gátvédelmet mint alternatív módszert kell alkalmazni. A gátvédelemhez egy speciális gátmasszázs-olajat használnak a bábák világszerte, melynek alkalmazása egyre inkább terjed a háborítatlan szülés ideáját magukévá tevő kórházakban.

»Limiting the use of episiotomy to strict indications has a number of benefits: less posterior perineal trauma, less need for suturing and fewer complications. Episiotomy does not lead to reduction in most pain measures and severe vaginal or perineal trauma, although it may increase the risk of anterior perineal trauma.« – részlet a WHO gátmetszésről szóló állásfogalásából (Liljestrand J. Episiotomy for vaginal birth: RHL commentary (last revised: 20 October 2003). The WHO Reproductive Health Library; Geneva: World Health Organization.)http://apps.who.int/rhl/pregnancy_childbirth/childbirth/2nd_stage/jlcom/en/index.html

Kiemelném e körben, hogy Magyarországon az utolsó nyilvánosságra hozott statisztikai adat (2006.) szerint 71% volt a szülésnél végzett gátmetszés aránya, elsőszülés esetén pedig 90%! Kirívó ez a szám az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) által elfogadhatónak tartott 2-20%-hoz képest.

 

3. 00:00 – 00:25 – Önök VALÓTLANUL sugallják vizuális megoldásaikkal azt, hogy az otthonszülés visszalépést jelent dédanyáink idejébe.

Ezzel szemben a valóság az, hogy az otthonszülés létjogosultságát mára már minden fejlett demokrácia – így többek közt Magyarország is – elismeri. Az otthonszülés során alkalmazott bábai modellt az Egészségügyi Világszervezet és a nyugati, fejlett országok többsége is a kórházi modellel egyenértékűnek fogadja el és a nők választására bízza, hogy kivel (orvossal vagy bábával), milyen szemléletmód mellett (orvosi vagy bábai szemléletmód) és hol (kórházban, születésházban, otthon) kívánják a gyermeküket világra hozni.

»Ha minden országban az anya és a baba jóllétét helyeznék a szülészeti ellátások középpontjába, a bába szakma is szükségszerűen megerősödne. Bizonyos országokban, például nálunk, az Államokban, szükséges lenne nagymértékben megnövelni a bábák számát annak érdekében, hogy megelőzzük a komplikációkat, illetve, hogy csökkentsük a szülészeti beavatkozásokat. Ehhez a változáshoz nagyon sok doulára lesz szükségünk. A bábáknak beleszólást kell biztosítani a szülés/születés körüli főbb kérdésekbe.…

Az otthonszülés betiltására tett lépések csak arra az eredményre vezetnek, hogy vagy elterelik a figyelmet a valódi problémákról, vagy elmérgesítik a helyzetet. A tervezett otthonszülések megoldást adhatnak azoknak a nőknek, akik szélesebb spektrumú választási lehetőségekkel szeretnének élni, mint amilyet a kórházuk nyújtani tud, illetve a bábák számára is jó lehetőség, hogy a nőkről természetes állapotukban tanulhassanak. Otthonszüléseket kísérő bábáknak lehetőséget kell biztosítani, hogy megélhessenek munkájukból, és nem engedni a biztosítóknak, hogy megakadályozza őket abban, hogy anyagi elismerésben részesüljenek. Az otthonszüléseket kísérő bábákat majdnem mindenhol üldözik, még Hollandiában is, ahol az otthonszülés hagyománya hosszú és megbecsült történelemre tekint vissza.

Hiszem, hogy egy ország fejlődése abban mérhető, hogy mennyire tiszteli a szülő nőt abban a jogában, hogy nő-központú szülési élményben lehessen része, attól függetlenül, hogy az az otthonában történik vagy intézményi kereteken belül.« – Részlet Ina May Gaskin független bába beszédéből, melyet a Right Livelihood Award 2011. átadásán tartott Stockholmban.

http://www.rightlivelihood.org/inamay_gaskin_speech.html

 

4. 03:00 – Önök JOGSÉRTŐ módon nem tájékoztattak arról, hogy telefonbeszélgetésünkről felvételt készítenek és a BELEEGYEZÉSEM NÉLKÜL használták fel a velem folytatott beszélgetésük részletét, kontextusából kiragadva.

Az Önök birtokában lévő hangfelvételen kell, hogy hallatsszon, amikor rákérdezek, vajon itt egy interjú készül-e, mert nem szeretnék nyilatkozni - ezt a műsor narrátor hangja is megerősíti -, az Önök kollégája a kérdésre azt válaszolja, hogy nem készül riport. Ennek ellenére hangfelvételt készítenek a beszélgetésről, amit felhasználnak az adásban. A Polgári Törvénykönyv értelmében »80. § (1) A személyhez fűződő jogok megsértését jelenti a más képmásával vagy hangfelvételével kapcsolatos bármiféle visszaélés. (2) Képmás vagy hangfelvétel nyilvánosságra hozatalához - a nyilvános közszereplés kivételével - az érintett személy hozzájárulása szükséges.«

Továbbá: »A hívás rögzítésére két feltétel együttes teljesülése esetén kerülhet sor. Az első feltétel az, hogy a telefonáló hozzájárulását adja a rögzítéshez, amelyet értelemszerűen nem tud megadni, ha a rögzítés szándékát nem közlik vele előre. … A másik feltétel az, hogy a hívás rögzítése, tehát az adatkezelés törvényes cél érdekében történjék. Ilyen törvényes cél lehet például, ha a telebank-rendszerben az ügyleti megbízást tartalmazó hívást a bank rögzíti annak érdekében, hogy az ügyfél kérelme (papíron vagy internetes ügyintézés esetén kívül is) dokumentálható legyen. Nem fogadható el ugyanakkor a hívásrögzítés olyan módja, amely világosan meg nem határozott célból történik.« – részlet az Adatvédelmi Ombudsman nyilatkozatából.

http://infovilag.hu/hir-13865-hangrogzites_es_adatvedelem_az_ombudsman.html

 

5. 03:26 – Asztalos Miklós TÖRVÉNYSÉRTŐ MÓDON JÁRT EL, amikor nyilvánosság előtt beszélt ügyeim részleteiről.

A vonatkozó 2005. évi XLVII. törvény (az igazságügyi szakértői tevékenységről) idevágó rendelkezései értelmében:

»12. § (1) A szakértőt a tevékenysége során tudomására jutott tényekre és adatokra nézve titoktartási kötelezettség terheli, az ügyre vonatkozó tényekről és adatokról csak az ügyben eljáró hatóság, továbbá törvényben meghatározott szerv (személy) részére nyújthat tájékoztatást.

(2) Ha jogszabály másként nem rendelkezik, az (1) bekezdésben foglaltak nem zárják ki a szakértői vizsgálat során feltárt tényeknek és adatoknak tudományos vagy oktatási célra - az érintettek személyes adatai védelméhez főződő jogának és személyiségi jogainak sérelme nélkül - történő felhasználását.«

 

Ez a Célpont c. műsorra vonatkoztatva egyik esetnek sem felel meg. A műsor sem nem oktatási, sem nem tudományos célú, az érintettek nevének felhasználásával készült. S mivel Asztalos úr ráadásul valótlanságokat állít, sérülnek személyhez fűződő jogaim.

 

6. 03:33 – Önök VALÓTLANUL állítják, hogy eltiltás alatt álltam az elmarasztalás alapjául szolgáló esetekben.

Ezzel szemben a VALÓSÁG az, hogy a per tárgyát képező egyik eset 2003 decemberében, a másik 2007 szeptemberében történt. Eltiltásom viszont csak egy hónappal később, 2007 októberében vált jogerőssé.

»Az elsőrendű vádlott esetén (a bíróság) figyelembe vette azt is, hogy korábban, hasonló bűncselekmény elkövetése miatt már mellékbüntetésként foglalkozástól eltiltotta a bíróság. Ez 2007. október 26-án történt meg, amikor jogerőssé vált a korábbi ítélet, és akkor három év időtartamra tiltotta el az elsőrendű vádlottat a foglalkozásától. Ezeket a cselekményeket ezt megelőzően követte el, de már az elsőfokú, nem jogerős határozat, illetve a másodfokú nem jogerős határozat meghozatalát követően.« – részlet a Fővárosi Ítélőtábla 2012. február 10-i ítéletének indoklásából.

7. 03:43 – Önök VALÓTLANUL állítják, hogy »a bíróság több mulasztást, szabálytalanságot is figyelmen kívül hagyott.«

Asztalos Miklós – a múlt heti Rájátszás c. műsorukhoz hasonlóan, FÉLREVEZETŐEN, hangulatkeltési céllal citál a beszélgetésbe egy olyan ügyet, amely NEM VOLT TÁRGYA jelen büntetőeljárásnak. 03:50 - 04:03-ig terjedő narrációjukban ez az eset szerepel, mellyel a nézőket félrevezetik.

Ezzel szemben a másodfokú bíróság ítéleti indoklásában a következő szerepel:

»Az elsőfokú bíróság mintegy 12 tárgyalási napon igen széles körű bizonyítási eljárást folytatott le az ügyben, meghallgatta mindazokat a tanúkat, és meghallgatta azokat a szakértőket, akik relevánsak voltak az ügy eldöntése szempontjából. Meghallgatta mindazokat a tanúkat, akik a vádbeli cselekményekről tudtak vagy tudhattak, és a nyomozás során kirendelt szakértőket ismét meghallgatta, kiegészítő szakértői véleményeket szerzett be, illetőleg ismételt szakértőket is kirendelt. Valamint a védelemnek a szakértői kirendelésére vonatkozó indítványait is teljesítette, illetőleg okirati bizonyítékként ezt figyelembe vette a felmentett szakértő vonatkozásában is. Az elsőfokú bíróság felülbírálata során a másodfokú bíróság azt állapította meg, hogy az elsőfokú bíróság a perrendi szabályokat betartotta, és ennek alapján egy megállapított tényállást állapított meg a vádlottak cselekményei vonatkozásában; részletesen felderítette a cselekmények elkövetését megelőző körülményeket, személyi körülményeket is, és az így megállapított tényállás mentes az eljárási törvényben lehetséges hiányoktól, hibáktól.« – részlet az ítélet indoklásából.

 

8. 04:17 – Önök VALÓTLANUL állítják, hogy a kisbaba haláláért dr. Geréb Ágnes a felelős.

Ezzel szemben a valóság az, hogy a bíróság nem találta megállapíthatónak az ok-okozati kapcsolatot tevékenységem és a kisbaba halála között. »A magzat ugyan még fél évig élt és otthon halt meg, azonban amikor meghalt, ezt követően nem boncolták föl, és ezért nem lehetett megállapítani egyebet a magzat halálával kapcsolatban. […] A magzat halála bekövetkezett, de a boncolás elmaradt, és ezért e vonatkozásban az okozati összefüggés megállapításáról nem lehetett szó.« – részlet az ítélet indoklásából.

 

9. 04:26 – Asztalos Miklós ISMÉTELTEN VALÓTLANUL állítja, hogy az eset idején eltiltás alatt álltam. (indoklás fentebb, a 6. pont alatt)

 

 

10. 05:55 – Asztalos Miklós VALÓTLANUL állítja, hogy a baba feje 180 fokkal lett elforgatva.

Ezzel szemben a VALÓSÁG az, hogy a baba feje a szakértő úr által is javasolt 90 fokkal lett elforgatva, ahogy azt a bíróság is rögzíti a tényállásban. »Ezen túlmenően pedig a magzat fejét mintegy 90 fokban elfordította, és abban bízott, hogy a vállak elakadását megszünteti, azonban ez nem vezetett eredményre.« – részlet az ítélet indoklásából.

11. 06:00 – Önök VALÓTLANUL állítják, hogy »kicsavartam a baba nyakát«.

Ahogy azt fentebb írtam, a bíróság is megállapította, hogy a kisbaba fejét 90 fokban fordítottam el, mely nem minősíthető kicsavarásnak.

A vállelakadásról tudni lehet tanulmányokból és a tanulmányokat áttekintő, átfogó tanulmányokból (ebből egy magyarul olvasható itt: http://www.otthonszules.hu/a-vallelakadasrol/), hogy előre nem lehet megjósolni, hogy kinél fog előfordulni, se a súlyból, se más körülményből, és azt is lehet tudni, hogy nagy százalékuk sérül, másik nagy százalékuk pedig bele is hal a vállelakadásba. A legjellemzőbb sérülés az ún. "karidegfonat bénulás", amiért az V-VI. csigolya sérülése a felelős. Ezek a csigolyák nem azonosak az ún. "magas" csigolyákkal, amelyek életfontosságú funkciókért felelnek. A kórbonctani lelet azt is leírja, hogy a bevérzés lefele (azaz, nem fölfele) terjedt, tehát nem érintette a magasabban lévő csigolyákat. A csigolyasérülésekről a legalapvetőbb idegsebészeti jegyzetben el lehet olvasni, hogy melyik csigolya sérülése mit okoz. Megjegyzendő, hogy az én beavatkozásomat követően a kiérkező mentőorvos is kísérletet tett a baba kiszabadítására, a bekövetkezett sérülések alapján nem választható szét, hogy kinek a tevékenysége folytán keletkezett.

 

12. 06:35 – Önök ISMÉTELTEN VALÓTLANUL állítják, hogy »gyerekek haltak meg annak következtében, ahogy ő eljárt.«

Ahogy azt az 1. pontban kifejtettem egyetlen haláleset történt szülés közben.

 

13. 07:50 – Mile Attila VALÓTLANUL állítja, hogy inkubátort és lélegeztető-gépet ígértem volna a tanfolyam résztvevőinek.

A szülésre felkészítő információs tanfolyamunkat eddig több ezer család végezte el. Ezek egyike sem hallott ilyen információt sem tőlem, sem munkatársaimtól. Életszerűtlen, hogy ezeket a felszereléseket kizárólag egyetlen esetben ígértem volna. Megjegyzem, az információs hét nem az otthonszülésre készíti fel a résztvevőket, hanem a várandósságra, a szülésre, a szoptatásra, a gyermekágyas időszakra vonatkozó általános és teljes körű tájékoztatást nyújt több szakember bevonásával.

14. 10:37 – Önök VALÓTLANUL állítják azt, hogy »az orvosok azért nem váltanak ki engedélyt, mert nem akarnak kockáztatni.«

Ez merő spekuláció, hisz ez a feltételezés nem az orvosok megkérdezésén alapszik. Sokkal valószínűbb, hogy az orvosok azért nem váltanak ki engedélyt, mert tudásuk, tapasztalatuk, orvosi karrierjük egyelőre nem teszi őket alkalmassá az otthonszülések kísérésére. Az otthonszülések során NEM orvosoknak, hanem BÁBÁKNAK kell jelen lenni. Az engedélyek hiánya a biztosítók teljesíthetetlen ajánlatainak eredménye. Az otthonszülés egy elvi lehetőség Magyarországon. A rendeletben meghatározott feltételek mellett jelen pillanatban nem lehet szaksegítséggel intézményen kívül szülni.

 

15. 11:25 – Önök ISMÉTELTEN JOGSÉRTŐEN jártak el, amikor a velem folytatott beszélgetésük rögzítéséről nem tájékoztattak és nem kérték a beleegyezésemet a rögzítéshez. (részletes indoklást lásd 4. pont alatt)

16. 11:50 Önök VALÓTLANUL és MEGTÉVESZTŐEN állítják, hogy a szülésfelkészítő tanfolyam tandíja hálapénznek minősül.

A szülésfelkészítő tanfolyam során oktatási tevékenység történik, melynek díja – 0 Ft – 50.000 Ft+Áfa - számla ellenében a Napvilág Születésház számlaszámára kerül. A fenti díjazás ellenében a résztvevők 6 napon keresztül OKTATÁSBAN részesülnek, nem pedig egészségügyi ellátásban. Ez egy legális szolgáltatás legális ellenértéke, amely nem hasonlítható össze a kórházi szülést követően »szokásos« hálapénz adásával.

 

17. 11:57 – 12:03 közötti szakaszban Önök JOGSÉRTŐEN közölnek felvételeket a per másodrendű vádlottjáról.

A 2012. február 10-i tárgyalás megkezdésekor a másodrendű, a negyedrendű és az ötödrendű vádlottak nem járultak hozzá, hogy róluk videó és fényképfelvétel készüljön. A bírónő külön felhívta erre a sajtó munkatársainak figyelmét. A műsor korábbi részeiben Önök több ízben kitakarták az érintettek arcát, itt azonban megfeledkeztek erről, így jogsértő módon jártak el.

 

Kérem, a felsorolt indokok alapján, »A sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól« szóló 2010. évi CIV. törvény 12. § (1) és (2) bekezdéseinek megfelelően szíveskedjenek a sérelmezett adáshoz hasonló módon és terjedelemben helyreigazító közleményt közzé tenni, amelyből egyértelműen kitűnik, hogy adásuk mely tényállításai valótlanok, illetve megalapozatlanok és ehhez képest melyek a való tények.

 

 

Súlyosbítja a helyzetet, hogy az adás az interneten is szabadon hozzáférhető, további három alkalommal pedig a televízióban megismétlik a sugárzást.

Emlékeztetem Önöket, hogy a bíróság által elítélt személyeket is megilleti az emberi méltósághoz való jog. Nem tartom tisztességes eljárásnak, hogy a rólam felhasznált képfelvételek igen nagy arányban engem megalázó helyzetben, bilincsben ábrázolnak, mely miatt egyébként az Emberi Jogok Európai Bírósága előtt eljárás van folyamatban.

Mint az az Önök számára ismeretes, a sajtószabadság gyakorlása nem valósíthat meg bűncselekményt és nem járhat mások személyhez fűződő jogainak sérelmével.

 

Önöket kötelezi a tisztességes, kiegyensúlyozott tájékoztatás elve.

Sajnálatosnak tartom, hogy miközben a Fidesz-KDNP kormány hazánkban elsőként próbál érdemben megoldást találni az otthonszülés jogi és szakmai szabályozására, Önök elcsábulva a bulvármédia ellenpropagandájától tíz nap leforgása alatt két műsorukban is előítéletesen és megalapozatlanul vádaskodva tudósítottak az otthonszülésről és peremről, ezzel tovább nehezítve az ügyben érintett szakemberek, politikusok és magyar családok helyzetét.

 

Tisztelettel,
dr. Geréb Ágnes

 

Budapest, 2012. február 27.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 38 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Királyvizet Károlyira
2012. március 11. 01:17
ágika alá jól láthatólag egész csapat dolgozik. ágika ügye csak nem eszköz, ÜRÜGY egy nagyobb cél érdekében?
nyugalmazott tanár
2012. március 11. 01:17
Geréb Á. erősen csúsztat! "egyetlen esetben vont engem felelősségre halál okozásáért," Bagatel... "az otthonszülés létjogosultságát elismerik," de ez nem jelenti azt, hogy előnyösebb lenne, mint a szakintézményben történő szülés! "A szülésre felkészítő információs tanfolyamunkat eddig több ezer család végezte el. " Azért az pl. 3000 család esetében kb. 1000 tanfolyam. Ennek a díjáról van-e adóbevallás? Számla? A több ezer lehet 20-1000 ezer is?
pierre bayle
2012. március 11. 01:17
Most GA megítélésétől teljesen függetlenül, így tévéműsort csinálni...:-(((
lajkakutya
2012. március 11. 01:17
Geréb Ágnest egy veszélyes kuruzslónak tartom, azokat az anyákat, akik a gyermekeik életét egy ilyen otthonszülős divathóbort kedvéért kockáztatják, lelketlen idiótáknak. Gerébnek börtönben a helye, nem vitás.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!