Dr. Következményeknélküli Pál kínos találkozása a valósságal

„Magunk azt hittük eddig, hogy az ügy legrohadtabb része az lesz, hogy nem azért lehet eltávolítani a Köztársasági Elnöknek titulált megélhetési diplomatát, mert teljesen alkalmatlan, posztjára méltatlan, és úgy egyébként szervilisen kiszolgálja a megbízóit, hanem mert lebukik egy ilyen plagizálási ügyben.

Sajnos, van itt még puskapor. Annyira szívesen ott lettem volna, mikor a tényfeltáró bizottság, köztük a frissen MOB-alelnöknek kinevezett Tóth Miklóssal összeül, és erősen gyöngyöző homlokukat ráncolva, fejüket vakargatva azon morfondíroznak, hogy akkor most mi a répát csináljunk?! Egyértelműen kiderült a tényekből ugyanis, hogy Dr. Schmitt igazából csupán Schmitt. Akkor legyen a hibás, legyen a hibás… »az a hülye akác, az.« Ennek szellemében félelemből, vagy megfelelési kényszerből le is szedálták saját hitelességüket szépen, megfontoltan. Pedig hosszútávon megérte volna, ha kihúzzák magukat, előveszik az önbecsülésüket és kimondják, ami egyértelmű. Ugyanis Schmitt Pál ebbe bele fog bukni, lehet, hogy próbálják még húzni-halasztani, nem fog menni.

»Azt hihette, hogy értekezése megfelel az elvárásoknak.« – mondja a bizottság. Nem hihette azt, mondja a józan ész és az ország gondolkodó része. Ha bemegyek egy boltba és ellopok egy csokit, akkor sem fogja nekem senki azt mondani, hogy a boltvezető a hibás, mert nem tájékoztatott, hogy nem illik ilyet csinálni. Az esetleges tárgyaláson a bíróság pedig pláne nem, abban meg nem is reménykednék, hogy magát a tábla csokit nem kellene visszaadnom. Minél tovább húzzák az időt, annál kínosabb lesz Schmitt Pálnak, a kormánynak, de leginkább nekünk magyaroknak.”