Főnök az alsónadrágban

„Ez persze megnehezíti a kutakodást, ám a napokban több olyan esetről is olvastam, amely kissé elvetette a sulykot, és finoman szólva is az arcátlanság mezejére száműzött egyes vállalatokat. Mind gyakrabban hallani ugyanis, hogy az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában egyre több cég is arra kötelezné a munkatársait, hogy adják meg a közösségi portálokon használt belépési kódjukat és jelszavaikat. Ezzel kellett szembesülni például egy New York-i statisztikusnak. Justin Bassett-től egy állásinterjún kérték volna el a jelszavát. A férfi elutasította a kérést, és ott is hagyta az állásinterjút, ám meghökkenésére azt tapasztalta, a többi munkaadó is hasonló feltételt szabna a felvételéhez.

Egy másik amerikai fiatalnak, a bolti eladóként dolgozó Lee Williamsnek pedig a főnöke nyomásával kellett együtt élnie, aki hónapokon át azzal zargatta, adja meg a Facebook-jelszavát, hogy láthassa a profilját, amelyet – a közvetlen barátokon kívül – Williams mindenki számára lekorlátozott.

Vállalati jogászok szerint nincs olyan korlát, amely szabályozhatná ezt a vírusként terjedő gyakorlatot. Pedig nem ártana. Mert a közösségi profilokban való turkálás kicsit olyan, mintha odaadnánk a lakáskulcsunkat, vagy – egy talán morbid példával élve – arra kérnénk a betörőt, hogy ugyan fosszon már ki! Ilyen esetben egyébként egy dolgot tehetünk, megtagadhatjuk a kérést, igaz – az esetek beszámolóiból az derül ki – sokan félnek, hogy nem jutnak álláshoz, ezért belemennek egy ilyen arcátlan felszólításba, és kiadják profiljukat.”