Frakciót a Demokratikus Koalíciónak!

2012. március 20. 16:33

Miért ne lehetne a Demokratikus Koalíció a hatodik parlamenti frakció, minden demokrata és politikabuzi örömére?

2012. március 20. 16:33
Mandiner

„A Lázár János és Gulyás Gergely által jegyzett fideszes törvényjavaslat azonban a féléves moratórium leteltét követően is megakadályozná, hogy a Demokratikus Koalíció frakciót alakítson. Ez a lépés sem a tisztességes politikai versennyel, sem a kialakult országgyűlési szokásjoggal nem egyeztethető össze. Gulyás szerint az a cél, hogy azok a pártok, akik nem lépték át az 5 százalékos küszöböt, ne alakíthassanak frakciót.

Ezzel önmagában nincs is baj – minden további nélkül lehet ilyen szabályt hozni a következő ciklusra vonatkozóan. Gyurcsányék viszont azzal a tudattal léptek ki a szocialista frakcióból, hogy legkésőbb fél évvel később saját képviselőcsoportjuk lehet. Az új frakció nem lenne példátlan a '90 utáni magyar politikatörténetben, 1996-ban az MDNP is úgy hozott létre önálló képviselőcsoportot, hogy korábban semmilyen választáson nem mérette meg magát. Igazán kicsinyes húzás lenne elvenni a Demokratikus Koalíciótól ugyanezt a lehetőséget.

Baracskai József, Ficsor Ádám, Gyurcsány Ferenc, Kolber István, Molnár Csaba, Oláh Lajos, Szűcs Erika, Vadai Ágnes, Varju László és Vitányi Iván. Miért ne lehetnének ők a hatodik parlamenti frakció, minden demokrata és politikabuzi örömére?”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 146 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
RAMBO
2012. március 21. 13:01
Szerintem ne alakíthassanak frakciót. De a KDNP se alakíthasson, mert nekik sincs meg a parlamenti bejutási küszöbhöz a megfelelő támogatottságuk.
bigyomail
2012. március 21. 11:38
Én csak egy dologra vagyok kíváncsi: Van egy kétharmados kormánypárt, aki annak ellenére, hogy hetente változtatja a véleményét dolgokról és alig két év alatt csődbe döntötte az országot, még mindig megnyerné a választást, miért van annyira beszarva egy 2%-os semmi kis pártszerű izétől, hogy külön az ő tiszteletükre hoz egy törvényt, nehogy frakciójuk legyen. Mit tud a DK? Mert nekem innen úgy tűnik, hogy semmit, a Fidesz szerint viszont nagyban veszélyeztetheti a hatalmát, ha mindent megtesz azért, hogy ellehetetlenítse a működését.
kalasnyikov
2012. március 21. 08:09
egy véreres lófaszt, kedves Balogh Ur.Egy nagy dellát Önnek is az ötletelésért.
hátakkor
2012. március 21. 06:11
Ha a választók végre megértik ezt az idiótát, akkor Fletó legjobb, ha egyéniben méri meg magát, mondjuk Pécset, vagy New-Lipóciában. 2014, Tessék választani! Baynaut közben visszavonták az USA-ba, firmware cserére szorul, még nem tökéletes a Kálmán Olgi néni szemébe való belepislogás,nfelezik a frekvenciát. Talán a Velencei Bizottság megvizsgálhatná a magyar frakció alapítás szabályait is.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!