Ennél rosszabb hírt nem is kaphatott volna Magyar Péter: így áll most a Tisza Párt

A Tisza elnöke nem találja azt az eszközt, amivel pártja kitörhetne előző évi gödréből.

Nem szabad úgy tenni, mintha Hoffmann Rózsa legitim vitapartner volna.
„Én elkötelezett híve vagyok a párbeszédnek, sőt, a dialógusnak is, és amikor az interszubjektív értelemkonstitúció iránti lelkesedést osztották, én kétszer álltam sorba.
Nade szembe kell nézni azzal, hogy van, akivel nem és nem és nem lehet párbeszédet folytatni. Hoffmann Rózsa számtalan alkalommal, ma reggel is bebizonyította, hogy tökéletesen vitaképtelen, ugyanis egy tőmondat felfogására sem képes, hogy most a morális alkalmasságáról ne is beszéljünk. Úgyhogy tök igaza volt a Hallgatói Hálózatnak, hogy azt mondták, ne jöjjön szónokolni, mert nem kell, vagy inkább nem szabad úgy tenni, mintha Rózsa legitim vitapartner volna. Csak hatalma van neki, érvei nincsenek. Nem is lehet rá hatni érvekkel, ha valahogy el lehet érni változást, akkor kizárólag kényszerítéssel.

Úgyhogy én drukkolok a fiataloknak, hogy megtalálják a hatékony módszert, lehetőleg úgy, hogy senki ne sérüljön meg.”