„Úgy tűnt, a hatvanas évek végleg elsöpörte a paraszti jövendőt; no nem a pártbrosúrák ideologikus lázálmait, hanem a földművelő élet emberi televényét. Mert birtok ott van, ahol birtokos van. Birtokos és nem tulajdonos. Amíg a ma fényesre pucolt gründercájt alpakka-természete mára már világos: a tulajdonlás és nem a bírás földindulása volt, a rendszerváltás felszabadító hatásáról kevés a közismeret.
A vidék teli van sirámokkal. Jogos panaszokkal. A kis falvak eltűnése kapcsán, a zsebszerződésekkel ellopott földekről, a »zöldbáróknak« átjátszott nagybirtokokról. Az élelmiszeripar letarolásáról. A sikerekről azonban legfeljebb szaklapokban vagy a tévék szakmagazinjaiban lehet olvasni, hallani valamit – pedig van, nem kevés, de nem is elég. Annak például igen örülök, hogy a sajtó egy része teli van vészkárogással a külföldiek földtulajdonlási lehetősége ügyében. Tudniillik nem utólagos sirámokról van szó, hanem még időben történő sorsalakításról. Úgy látom, sok paraszt akar földet, s ennek elsősorban ezért örülök, mert eszerint sok paraszt van. És ez jó.
Hideg földek? Ma elkezdett esni a hó. A hó alatt melegszik a vetés. És issza majd az olvadékvizet.