Megfontolások a Jobbik ideológiai alapvetéséhez

„Elsőként a következő megállapítást kell tennünk. A négy eszmei alap között, amennyiben azokat helyesen és jól fogjuk fel, tisztán és logikusan illesztjük egymásba, nincs ellentmondás. Egy mai magyar ember nyugodtan lehet egyszerre tradicionalista, monarchista, turanista és hungarista is. Ezek igazából számtalan ponton összefüggnek, kiegészítik, magyarázzák és megvilágítják egymást.

A második megállapításunk szorosan kapcsolódik az elsőhöz, kiegészítve azt. Ugyan a négy elem között elvileg nincs ellentmondás, illetve az értő kezekben feloldható, de ahhoz, hogy ez megtörténjék szükséges tisztázni a négy eszmei alap egymáshoz fűződő viszonyát, azon belül is elsősorban a rangsorát. Az általam írt felsorolás már ezt a hierarchiát tükrözte. Vagyis az első és legfontosabb alap a tradicionalitás, a második a monarchizmus, a harmadik a turanizmus, a negyedik a hungarizmus. Ennek a felállítása egyáltalán nem esztétikai, szimpátia alapú elrendezés, hanem nagyon komoly gyakorlati útmutatást ad. Azt jelenti ugyanis, hogy egy-egy vitás kérdéshez való hozzáállást mindig a rangsorban felette álló alap iránymutatása dönt el. Vagyis, ha a hungarizmus és a turanizmus között nézetkülönbség alakul ki egy gyakorlati probléma megoldásában, akkor a rangsorban felette álló turanizmusnak van joga eldönteni az ügyet, és így tovább. Végül minden esetben a tradicionalitás a legfelsőbb döntőbíró és iránytű. A dolog természetesen nem csupán lentről felfelé, hanem fentről lefelé is működik. Vagyis előbb vagyok tradicionalista, mint monarchista, de előbb vagyok monarchista, mint turanista, végül előbb vagyok turanista, mint hungarista. Itt persze fontos hangsúlyozni, hogy vegytiszta eszmék rangsoráról beszélünk, és nem az eszméket nem egyszer kisajátító képviselők, hangadók rangsoráról. Leegyszerűsítve: a monarchizmus, mint eszme felette áll mind a turanizmus, mind a hungarizmus eszméjének, de ettől még egy torz gondolkodású monarchista (már amennyiben ilyen esetben az illető egyáltalán monarchistának minősül) nem áll felette egy tiszta gondolkodású turanistának vagy hungaristának. És hogy hogyan lehet legegyszerűbben felismerni a tiszta gondolkodású egyéneket? Pontosan a hierarchia elfogadása vagy elutasítása által. Aki a fenti hierarchiát belátja, érti és magáévá teszi, tiszta gondolkodású, aki nem, aki küzd ellene, akiben kognitív disszonancia lép fel a rangsor hallatán, annak eszmeisége még nem letisztult, vagy nem is fog soha letisztulni.

A harmadik megállapításunk a négy eszmei alapnak a történelmi időhöz, időbeliséghez való viszonyával kapcsolatos. A rangsor ugyanis nem csupán létrendi magasabbrendűséget fejez ki, hanem időbeliséget is. A tradicionalitás igazából nem is időben elhelyezhető eszmeiség. Olyan értékrendet képvisel, amely az emberi történelem előtti, még pontosabban afeletti. Mondjuk úgy: örök. A monarchizmus már elhelyezhető az időben, de nyugodtan mondhatjuk, hogy mivel szorosan következik a tradicionalitásból ezért ősi és alapvető eszmeiség. Mondjuk azt, hogy egyetemes. A turanizmus már sokkal inkább elhelyezhető időben, és a magyarság legkorábbi gyökereihez, történelméhez kötődik. Mondhatjuk úgyis, hogy ősi. A hungarizmus a legmodernebb eszmei alap, amely érdekes elegyét adta a kereszténységnek, a nacionalizmusnak és a szocializmusnak (ez utóbbi befolyás óriási problémát jelentett és jelent). Mondjuk azt, hogy korszerű. Jól látható tehát, hogy ideológiai megalapozásunk során a fenti rangsorban felfelé haladva egyre ősibb és egyben magasabb érvényű eszmeiségeket találunk.

A negyedik és utolsó megállapításunk egyenesen a harmadikból következik. Az időbeliség rangsora ugyanis nem csupán azt jelenti, hogy történelmünk során melyik eszmeiség milyen régóta kísér bennünket, hanem azt is, hogy az adott eszmei alap mennyire van kitéve a változás lehetőségének vagy éppen szükségének. Ebből a szempontból a rangsor ismét irányadó. A tradicionalitás, ahogy azt fentebb említettük örök, vagyis annak rendszerén, igazságain semmiféle változás nem szükséges és nem elképzelhető. Tanítása koroktól, történelmi helyzetektől függetlenül érvényes és iránymutató. A monarchizmus esetében már elképzelhető valamiféle rugalmasság, bizonyos korszakokhoz való idomulás, de nagyon fontos hangsúlyozni, hogy ennek mértéke minimális, és a rugalmasság mértéke nem érintheti a monarchizmus alapvető talapzatát. Ebben a szigorú, de kötelező felfogásban például a mai monarchiák már nem is igazán tekinthetőek valódi és hiteles királyságoknak, hanem csupán valamiféle tragikomikus paródiái, élettelen csökevényei annak. A turanizmus már egy sokkal flexibilisebb eszmei alap, amely térben és időben változhat, alakulhat, de természetesen ennek is megvan a maga határa és mértéke. Az a fajta esztétikai turanizmus, amely kimerül a hagyományőrzésben, keleti rokonainkkal való közös, könnyfakasztó fesztiválozásban, de az odaérkezők és onnan távozók mindennapjaiban a modern, nyugati életforma sokkal erőteljesebb, mint a turáni-keleti életfelfogás és életszemlélet, megint egy torzulásnak, eszmei immunhiánynak tekinthető. Végül az időbeli változásnak leginkább kitett és kitehető eszmeiség a hungarizmus. A jelenlegi hungaristák alaptévedése pont az, hogy ezt képtelenek felismerni. Hungarizmusuk során ragaszkodnak olyan időbeli, személyekhez kötődő struktúrákhoz, amelyeknek érvénye már régen nem áll fenn, miközben azon kérdésekben pedig, amelyeket meg pont, hogy nem kezdhetne ki az idő múlása (tradicionlitás, monarchizmus) a köreikben is ugyanúgy található következetlenség, mint bármelyik más modern ideológiát valló közösségben. Ez egy idealizáltan és rosszul felfogott hűség. Ahhoz hűek, amin túl lehetne, sőt, túl kellene lépni, abban pedig nem, amit őrizni kellene mindenáron. A szűkebb értelemben vett hungarizmus ezért ma egymással viaskodó kis csoportok küzdőtere, ahelyett, hogy megtalálva a kor szavát széles társadalmi hatást fejtene ki. Amikor tehát én Szálasi Ferenc hungarizmusának meghaladását követelem, akkor azt nem valamiféle politikai korrektségből vagy gyávaságból teszem, hanem józan megfontolásból. A mai és valódi hungarizmusnak nem az a feladata, hogy Szálasi Ferencet rehabilitálja, hanem az, hogy a hungarizmusnak korszerű kereteket teremtsen. Akinek ez szentségtörés, annak ajánlom Szálasi alábbi gondolatát: »Ha elbuknék e harcban, tapossatok rajtam keresztül és vigyétek győzelemre a zászlót.« Ezt persze a fiatal és militarista hungaristák valamiféle közvetlen harci felhívásnak tekintik, és pont az ellenkezőjét értik bele, mint amit valójában jelent. Ez ugyanis nem azt üzeni, hogy a jövőben, a megváltozott körülmények között is éltessük Szálasi nevét, hanem épp fordítva, hogy nem a név fontos, hanem az eszme, amelyet tovább kell vinni, felismerve a kor szavát és lehetőségeit. A Szálasi-féle hungarizmus tehát nem hogy megváltoztatható, hanem kötelességünk megváltoztatni, korszerűvé tenni. Kivenni belőle azt, ami idejét múlt, azt is, ami eleve rossz volt (legfőképpen a szocializmus hatása) és megtartani belőle azt, ami érték.”