A röghöz kötött egyetemisták és a láthatatlan kéz

„Az új magyar felsőoktatási rendszer egyik speciális - bár a nyugati világban is ismert (7) - elemének ígérkezik a »röghöz kötés« intézménye, azaz annak kikötése, hogy az államilag finanszírozott képzésekben tanulók egy bizonyos ideig kötelesek legyenek Magyarországon dolgozni. Ez a kitétel egyszerre próbál egy egyszerű pénzügyi, illetve egy összetett nemzetgazdasági és társadalmi problémát kezelni.

A pénzügyi aspektus arról szól, hogy a magyar adófizetők közössége legalább elvben élvezhesse az egyes állampolgárok képzésébe ölt közpénzekből adódó hasznokat. Bármennyire is tűnik ez a lépés piac-idegennek, valójában nem ez, hanem az állami finanszírozás az, ami kilóg a sorból. Az optimális döntés alapfeltétele, hogy a költségek és a hasznok ugyanott jelentkezzenek, a »röghöz kötés« ebből a szempontból tehát logikus lépés: aki fizet, kapjon valamit a pénzéért. A döntési szabadság korlátok közé szorítása azonban valóban ellentétes a piaci működés logikájával, de ez jelen helyzetben egyértelmű következménye a nyitott munkaerőpiac és az államilag finanszírozott oktatás »robbanóelegyének«.

A magyarországi munkavállalás előírása azonban nem csak a fenti pénzügyi logika szempontjából tűnhet jó megoldásnak, hanem akár az orvosok és rezidensek körében kicsúcsosodó elvándorlási probléma egészével kapcsolatban is. Ez a konstrukció elvileg lehetőséget biztosít arra, hogy ha nem is sokan, de valahányan mindenképp Magyarországon hasznosítsák a megszerzett tudást. Nem kétséges ugyanakkor, hogy ez a módszer hosszabb távon nem képes az elvándorlást csökkenteni, azt ugyanis kizárólag a magasabb bérek és a társadalmon belüli elismertség növekedése, illetve a magánforrások bevonása tudná biztosítani. Adminisztratív úton nemigen lehet gátat szabni a spontán folyamatoknak.”