Elnökök itt és ott

„Schmitt Pált is barátságos, simulékony embernek ismerték, olyannak, aki senkinek sem mond nemet, különösen azoknak nem, akik mögött hatalom áll. És hasonló az a mód is, ahogy a két férfi elnyerte hivatalát. Hogy Schmitt esetében ez hogy történt, azt tudjuk. Ami Wulffot illeti, őt a jobboldali pártokat képviselő parlamentáris többség választotta meg egy nála sokkal alkalmasabb – és népszerűbb – egykori keletnémet polgárjogi harcos ellenében.

Ennyit a hasonlóságról. Mert persze vannak különbségek is. Wulff, aki kétes ügyei ellenére jó miniszterelnöke volt Alsó-Szászországnak, államelnökként letett egy s mást az asztalra. Például akkor, amikor a muszlimellenes közhangulattal dacolva volt bátorsága kijelenteni, hogy immár az Iszlám is a német kultúra része. Schmitt Pál köztársasági elnökként ezzel szemben senkivel sem dacolt, viszont gondolkodás nélkül mindent aláírt, amit csak eléje tettek.

A német államfőnek – és a magyar köztársasági elnöknek – az állam és a nemzet egységét megtestesítő erkölcsi tekintélynek kellett volna lennie, ám ennek az elvárásnak sem Wulff, sem Schmitt nem tett eleget. Wulff kisebb, Schmitt nagyobb – abszolút – mértékben az állam kiszolgálója volt. Ami pedig a tisztség erkölcsi tekintélyét illeti, azon mind a ketten csak rontottak.”