A biztonság ára

„Az bizonyosnak látszik, hogy nemzetközi partnereink több feltételt, köztük akár adóügyi kívánságokat is megfogalmaznak majd. Keveseket érne váratlanul, ha az EU–IMF-megállapodásban helyet kapna a bankokra, a távközlési cégekre, az áruházláncokra és az energetikai vállalatokra kivetett magyar különadók gyors eltörlése. A kérés teljesítése nem is látszik megoldhatatlannak. Más viszont a helyzet az új személyijövedelemadó-rendszer esetleges átalakításával. A jelentős gyermekkedvezményeket tartalmazó, tizenhat százalékos, egykulcsos szisztéma több egyszerű közteher-viselési intézkedésnél: a kormány gazdaságpolitikájának hangsúlyos eleme. Egyfajta értékválasztás, a szocialista idők adórendszerének ellentéte.(...)

Nehezen elképzelhető, hogy a – sokak szerint a tekintélyének visszaszerzéséért küzdő – valutaalap a második kulcs bevezetését szorgalmazva beszállna az egykulcsos adó miatt kialakult hazai belpolitikai kötélhúzásba. Mindez már csak azért sem látszik valószínűnek, mert az IMF az utóbbi időben több térségbeli államot is kisegített, és a hitel megadásáért egyik esetben sem követelte ellentmondást nem tűrően az ottani egykulcsos rendszer felszámolását. Nem kétséges, hogy az Európai Unió is támaszt bizonyos elvárásokat, ám a közösség akár meg is elégedhet a számos nyugat-európai vállalatot érintő krízisadók eltörlésével.

Az előzetes számításokat persze bármikor felboríthatja az üzleti tárgyalások sajátos logikája, aktuális szempontrendszere. A nemzetközi hitelezők ezzel együtt is akkor cselekszenek a leghelyesebben, ha nem ülnek fel a politikai hecckampánynak, s nem vesznek részt pártpolitikai küzdelmekben.”